Úszás a zsírban
A Minority SafePack az őshonos nemzeti kisebbségeknek dobott volna mentőövet. Őket köpte most szembe az Európai Bizottság.
A Minority SafePack az őshonos nemzeti kisebbségeknek dobott volna mentőövet. Őket köpte most szembe az Európai Bizottság.

Potápi Árpád János szerint az Európai Bizottság mostani döntése ötvenmillió embert vesz semmibe Európában.

Hiába lett sikeres a Minority SafePack polgári kezdeményezés, Věra Jourová és az Európai Bizottság lesöpörte az asztalról.

Az EB stratégiája nem más, mint ideológiai zsarolás azokkal szemben, akik nem hajolnak meg az új európai diktatúra előtt.

Věra Jourová nem áll a nemzeti kisebbségek nagylelkű pártfogójának hírében, ráadásul nem kizárt, hogy a magyar kormánnyal vívott csatái is befolyásolták.

A miniszter szerint az EU által támogatott vakcinafejlesztésből származó oltóanyag éppen az EU-ba jut el a leglassabban.

Az Európai Unió „közmédiáját” elnézve megállapítható, hogy még nyomokban sem tartalmaz kiegyensúlyozott, objektív irányelveket.

Horváth László miniszterelnöki megbízott szerint a rasszista kártya kijátszását a baloldal is alaposan előkészítette.

Az Európai Bizottság a rá nehezedő nyomás miatt nyilvánosságra hoz egy oltóanyag-szerződést.

Az Európai Bizottság újabb 300 millió adag oltóanyag megvásárlására szerződött a Pfizer–BioNTech cégekkel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.