Az unióban a helyzet változatlan
Az unión belüli politikai meccsekbe külső, senki által nem választott erők avatkoznak be a szuverenisták és hazánk kárára.
Az unión belüli politikai meccsekbe külső, senki által nem választott erők avatkoznak be a szuverenisták és hazánk kárára.

Nem változott a fogyasztók bizalma januárban sem az euróövezetben, sem az Európai Unióban – derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatóságának (DG ECFIN) felméréséből.
Az európai szocialisták által erőltetett egységes európai minimálbér egyértelmű elbukását követően egyre elképzelhetetlenebbnek tűnik az összeg meghatározására vonatkozó egységes gyakorlat kialakítása is.

Az Európai Bizottság a lengyel és a szlovák adót is felfüggesztette, a lengyelek ügye szintén az Európai Bíróság előtt van.
Nemzeti hatáskörben marad a minimálbér megállapítása, amelyet elsősorban a szociális partnerek alkufolyamata kell hogy meghatározzon az Európai Bizottság most kiadott állásfoglalása szerint.

Bizonyos rovarok életterének védelme miatt függesztheti fel az erdélyi Nagyszebent a havasalföldi Piteștivel összekötő romániai autópálya építésének finanszírozását az Európai Bizottság.

Igazi hidegháborús történet érkezik a végkifejletéhez most, hogy Kambodzsában elkezdődött egy hazaárulással vádolt ellenzéki politikus pere.
Az észak-macedón belpolitikai helyzetről, valamint Szkopje uniós elkötelezettségéről tárgyalt szerdán Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos és Sztevo Pendarovszki, Észak-Macedónia államfője.
Egy sor olyan, a kisebbségek jogtiprásával kapcsolatos ügynek adhat új lendületet a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, amelyekben évek óta nem sikerült előrelépést elérni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ünnepi üzenet a kormánytól: béke, biztonság és új támogatások.

Adventi hangulatban zajlik az idei utolsó kormányülés.

Magyar Péter elhallgattatná azokat, aki a Tisza Párt adóterveiről írnak.

„Minél többen szerezzenek diplomát” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika államtitkár.

Az NBC ismét támadásba lendült.

Oroszországban lángok csaptak fel.

A nagyhatalom gyorsítja a nukleáris fegyverkezését.

The prime minister said Hungary intends to win the 21st century.

Idén is élőben közvetítik Rómából az éjféli misét.

A tények ismeretében tudatosabb fogyasztók lehetünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.