Karácsony beismerte, hogy csődbe vitte a fővárost
A helyzetet vulgárisan tudta csak jellemezni a főpolgármester.
A helyzetet vulgárisan tudta csak jellemezni a főpolgármester.
Dühös Facebook-posztolgatás helyett egyszerűbb lenne a tárgyalóasztalhoz ülni.
Szerinte ebben az időszakban segítenie kell a főpolgármesternek, hogy mutassák meg, milyen erényeik vannak.
Vitára nem állna le sem Donáth Annával, sem Vona Gáborral a volt miniszterelnök.
Demszky Gábortól a kormánypártok úgy vették át Budapest vezetését, hogy annak 180 milliárd forint adóssága, illetve 60 milliárd forint működési hiánya volt.
Tovább csúszik az ígért sebességmérő kamerák kihelyezése Budapesten.
A jövő évi tervezett bevétel milliárdokkal kevesebb lesz, mint a tervezett kiadás.
Karácsony Gergely egy sajtótájékoztatón elmondta: nem támogatja a fejlesztést és a magasházak építését ezen a területen.
Az Állami Számvevőszék 500 millió forintos büntetést szabott ki az ellenzéki összefogásban részt vevő pártokra.
Kiss Ambrus szerint Tordai Csaba továbbra is kiváló munkát végez a fővárosnál, és nem tervezik a felfüggesztését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
14 centivel rövidebb a karosszéria, de a Nissan Leaf második sorában 80 mm-rel nőtt a lábtér, 50 literrel nagyobb a csomagtér.
Miután legyőzte súlyos betegségét, a San Antonio Spurs óriása nemcsak testét, de lelkét is újraformálja.
Washington közvetlen irányítást kapott a támaszpont felett.
Ma eldől, a Ferencváros kivel találkozik a BL-selejtező második körében.
Az orangutánok miatt kellett evakuálni a látogatókat.
Szerdán még száraz, forró nap elé nézünk.
Jannik Sinner, Carlos Alcaraz, Novak Djokovics, illetve Iga Swiatek és Arina Szabalenka is benevezett a szokatlan tornára.
A fenyegetéshez kapcsolódó hisztériát odáig fokozták, hogy már atomháború rémképével riogatják az uniós polgárokat.
Az orangutánok miatt kellett evakuálni a látogatókat.
Szerdán még száraz, forró nap elé nézünk.
Jannik Sinner, Carlos Alcaraz, Novak Djokovics, illetve Iga Swiatek és Arina Szabalenka is benevezett a szokatlan tornára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.