Korábbi főpolgármester méltatta Szentkirályi Alexandrát
A politikus szerint Szentkirályi tudja a legtöbb hasznot hajtani Budapestnek.
A politikus szerint Szentkirályi tudja a legtöbb hasznot hajtani Budapestnek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárosiak azt várják, hogy nekik legyen főpolgármesterük, és ne Gyurcsány Ferencnek.

Valós problémának tartják, hogy nem látnak tisztán az ügyben.

A főpolgármester-jelölt szerint Gyurcsány és Karácsony eljátszották a budapestiek bizalmát, ezért menniük kell a főváros éléről.

A Fidesz frakcióvezetője sem tudott szó nélkül elmenni Karácsony Gergely posztja mellett.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerdán tartja kampányindító rendezvényét.

Az előző, jobboldali fővárosi vezetés alatt Budapest évről évre lépdelt előre otthonosságban, rendezettségben.

A budapesti Városháza parkolója öt év alatt sem lett Budapest új főtere.

Újabban egyesek azzal vádolják szegény főpolgármestert, hogy nem átall közpénzből kampányolni.

Júniusban választunk. Csak szólok.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.