A főváros a cigányokon kezdett spórolni először
A baloldali összefogás pártjai közül a Momentum állt elő romapolitikával, ami ellentmondani látszik a párt „Csak velük, semmit nélkülük!” szlogenjének.
A baloldali összefogás pártjai közül a Momentum állt elő romapolitikával, ami ellentmondani látszik a párt „Csak velük, semmit nélkülük!” szlogenjének.

Szakértők véleménye alapján a baloldali összefogás pártjai érdemi koncepció nélkül ígérgetnek bérlakásépítést és lakáspolitikát a fiataloknak.
A főváros ünnepi ki-, illetve ki nem lobogózása kapcsán kialakult vitában minap – háromnapos fáziskéséssel – maga Karácsony Gergely is megszólalt.

Háromezermilliárd forintot irányítana Budapestre a kormány az uniós támogatásokból.

Rekordszámú fertőzöttet azonosítottak, a járvány miatt a kormány sem szervez központi ünnepséget, a főváros mégis megtartja a programjait.

2020. 03. 29: Ne felejtsük, ez egy relatíve ártalmatlan járvány. – 2020. 11. 01: Magyarországon érdemi zárlatintézkedés sincs.

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány a következő hét évben 3000 milliárd forint EU-s forrást szeretne Budapest fejlesztésére fordítani.

– A kormány és a főváros is zöld, sétálós, teraszos belvárost képzel el – nyilatkozta a 2021–2027-es uniós költségvetéssel kapcsolatban Vitézy Dávid.

A vendéglátósok nem térnek napirendre a fővárosi hatóság adóbehajtásai fölött.

A főpolgármesteri hivatal behajtási intézkedései rámutatnak arra, hogy a turizmusban és vendéglátásban dolgozó budapesti mikro-, kis- és közepes vállalkozások helyzete tarthatatlan.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A politkus szerint a magyarok nem akarnak sokszoros rezsiárakat.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.

Sok épület tetőszerkezete sérüt, parkoló autókban is gyakran keletkezett kár a téli időjárás miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.