A budapesti Fidesz szerint visszás, amit Karácsony művel
A kormánypárt fővárosi szervezete emlékeztette a Karácsonyt, hogy Budapest irányítására kapott felhatalmazást a választóktól.
A kormánypárt fővárosi szervezete emlékeztette a Karácsonyt, hogy Budapest irányítására kapott felhatalmazást a választóktól.

A fővárosi közállapotokról írt cikket Pikó András. Józsefváros ura arról győzködi az olvasót, hogy Budapest gyorsan romló állapota mögött tudatos politikai szándék húzódik meg.

A korábbi főpolgármester szerint nem igaz, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát.

Abban a korban járunk, amikor még mindig oly közelinek tűnt a századforduló, ám még hihetetlennek látszott az összeomlás.

Budapest elképesztő mértékben romló közállapotai is azt mutatják, hogy a baloldali városvezetés nem a szakmai feladataival foglalkozik.

A Fidelitas videójában felhívja a figyelmet arra, hogy a budapesti városháza tele van Gyurcsány Ferenc embereivel.

Jelentősen csökkenti a bizalmatlanságot, hogy több nyugati nagyvárosban már komolyan korlátozzák a dízelüzemű személygépkocsik forgalmát.

Húzzuk be a vészféket, amíg lehet! Védjük meg a kakasokat Balatonberényben, s legfőképpen követeljük vissza a harangozást!

Korábban több mint 28 hektárnyi, vagyis 40 futballpályányi területet vontak ki az állandó kaszálás alól.

Csaknem ötven helyszínre riasztották a tűzoltókat Budapesten és Pest megyében. Sokfelé továbbra is másodfokú riasztás van érvényben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tudják, hogy amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, addig gátat vet a brüsszeli birodalmi törekvéseknek.

Azért ne száguldozzon, az első fokúak még érvényben vannak. Mutatjuk a térképet.

A saját és mások életét is kockáztatja, aki figyelmen kívül hagyja a figyelmeztetést.

Történelmi nézettséget ért el a Hír TV.

A miniszterelnök kiemelte: nem leszünk bevándorlóország.

A kelet-magyarországi országrész beérte Nyugat-Magyarországot.

A volt ukrán külügyminiszter azt is elmondta, miért.

Az egyik listavezető fizetős app az Apple Store-ban.

A magyar zeneszerzőt választották a 2026-os év zeneszerzőjének.

Na várj, idemásolom, mert másképpen nem fogod elhinni!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.