Kiszelly Zoltán szerint nem biztos, hogy Tordaiék komolyan gondolják a külön indulást.
– Az egy százalék körüli eredmény optimista becslés számukra, azzal biztosan nem jutnak be az Európai Parlamentbe, viszont az az egy százalék hiányozhat a baloldalnak. Azzal számolhatnak Karácsonyék, hogy a külön indulásuk belengetésével befutó helyet tudnak kialkudni legalább a párbeszédes Jávor Benedeknek – vélekedett az elemző.
– Ha ez sikerül nekik, egy rossz közös baloldali szereplés még akkor is kellemetlenül jöhet Karácsonynak az önkormányzati választáson, ezért jobb neki, ha nem ő a társelnök – tette hozzá.
Emlékezetes, Karácsony Gergely korábban egyszer már ki akart bújni a társelnöki felelősség alól. A 2019-es önkormányzati választások előtt még arról beszélt, hogy győzelme esetén lemond a Párbeszéd társelnöki tisztségéről, mert a főpolgármesterség nem fér meg a pártpolitikával. Ismert, végül mégis újra a mikropárt vezetőjévé választották a 2020-as tisztújításon.
Az idei, április 3-i országgyűlési választás után a Karácsony Gergely és Szabó Tímea által vezetett Párbeszéd a baloldal történelmi veresége ellenére nem panaszkodhat. A mikropárt ugyanis hatfős frakciót alapíthatott. Karácsony Gergely a közös lista harmadik helyén szerepelt, de mandátumát Szabó Rebeka vette át. Kiszelly Zoltán lapunknak elmondta, Karácsony inkább nem ült be a parlamentbe, mert jelen állás szerint a baloldal nem merne megkockáztatni egy időközi főpolgármester-választást.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!