Rendőrök fogták el a férfit, aki másfél évig menekült a börtön elől
Az 54 éves P. István ellen a Fővárosi Törvényszék két körözést adott ki.
Az 54 éves P. István ellen a Fővárosi Törvényszék két körözést adott ki.
A férfi a gyanú szerint közel 140-nel száguldozott, majd elgázolt egy vétlen biciklist, aki meg is halt.
A vád szerint a volt szocialista politikus fogdosta és fojtogatta is áldozatát.
Akár húsz évet is kaphat az ügyvédő.
A letartóztatott magyar ügyvédnő szerint mindent a ’Ndranghetával összefüggésbe hozott olasz partnere intézett, akihez egy időben gyengéd szálak fűzték.
Szerintük lett volna miből gazdálkodni, de az elmúlt években kirámolták a széfben pihenő 214 milliárd forintot.
A főpolgármester nem nyugszik bele a döntésbe, fellebbez.
A vád szerint kétszereplős a Fenyő-gyilkosság ügye: Gyárfás Tamás felbujtására Portik Tamás ölette meg Jozef Roháccsal Fenyő János médiacézárt.
Lassan négy éve, hogy megtörtént a tragédia, ám a három folyamatban lévő per jó esetben ősszel zárul első fokon.
Egy el nem hangzott mondat miatt 2018-ban Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolása felbujtásának gyanújával le akarták tartóztatni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.