Ferenc pápa gyógykezelése folytatódik
Egyelőre nem tudni, meddig marad kórházban a katolikus egyházfő.
Egyelőre nem tudni, meddig marad kórházban a katolikus egyházfő.
Az Egyesült Államokban és Magyarországon is gyűjtenek az olimpiai bajnok hosszú időt igénylő gyógykezelésére.
Megdöbbentő módon verték át az embereket.
A dohányzás, a rostszegény táplálkozás és a gyorséttermi ételek elősegítik a gyulladásos kór kialakulását.
A dokumentumnak óriási a jelentősége, hiszen évente sok ezer gyermek esik ki betegség miatt a közoktatásból.
A magyar jégkorong-válogatott finn szövetségi kapitánya elmondta: szerencsére nem életveszélyről van szó, de köze van ahhoz a problémához, ami a vb előtt jelentkezett.
A cápák tartástechnológiája, szaporítása és gyógykezelése is szerepel a Nyíregyházi Állatparkban kedden kezdődött háromnapos nemzetközi konferencia programjában. Az előadásokat és műhelymunkát magában foglaló eseményre a világ tizenhét országából érkeztek
Az Iszlám Állam sebesült harcosait az európai adófizetők pénzén gyógykezelik, sőt még finanszírozzák is az adott esetben keresztényeket, jazidikat, nőket, gyerekeket gyilkoló fanatikusokat.
Visszatért Algériába két hétig tartó svájci gyógykezeléséről vasárnap este Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök, akinek hatalma ellen hetek óta tüntetnek az egész országban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megdöbbentő vallomás.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Ezt nem fogják elhinni!
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.