Karácsonynak távoznia kell
Az nagyon nem demokratikus hagyomány, ha soha semminek nincs következménye.
Az nagyon nem demokratikus hagyomány, ha soha semminek nincs következménye.

Bajnai a nyilvánosságra került beszélgetésben sorra cáfolja Karácsonyék összes eddigi hazugságát, amit előadtak az elmúlt két hét során.

Ha Jakab Pétert a lakásmutyi miatt később a bíróság elmarasztalná, akár két év börtönt kaphat.

Beépített emberek akadályozhatják meg a baloldali hatalomátvételt.

Hollik István szerint Magyarországnak most előre kell mennie, nem hátra.

Bolsevik belháború állhat az egymást követő városházi botrányok mögött.

Azt mondja az önmagát keresztény jobboldalinak hazudó Márki-Zay, hogy Jézus is baloldali volt.

A rejtőzködő MSZMP- és KISZ-milliárdosok közül az, aki élvezi, hogy a háttérhatalom az előtérbe tolja, nem más, mint Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány Ferenc akkor nemcsak Magyarországot tette tönkre, hanem a baloldalt is abban a formájában, amiben addig létezett.

A Brüsszelben nyüzsgő Márki-Zay fegyverhordozójával, Ujhelyi Istvánnal múlatja az európai időt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pest 3-as számú egyéni választókerületben újra elindul Menczer Tamás.

Sem a polgármester, sem az alpolgármesterek nem voltak hajlandók tiszteletüket tenni az Idősek Karácsonya ünnepségen.

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ezúttal nem az újságírói kérdésekre válaszolt.

Térképen is megnézhetők a korlátozások.

Fabien Mandon tábornok „gyermekek elvesztéséről” szóló szavai heves reakciókat váltottak ki.

A miniszterelnök arról számolt be, hogy a színfalak mögötti viták miatt egész nap csúszott a legfontosabb napirendi pont az uniós csúcson.

Az Iszlám Állam dicséri a merényletet, és hasonlóakra szólít fel Belgiumban.

Megállapodtak az EU központi intézményei a biztonságos származási országok közös listájáról.

Orbán Viktor, Robert Fico és Andrej Babis külön megbeszélést folytatott az EU-csúcson.

A Sopron Basket elképesztő meccsen dolgozta le 16 pontos hátrányát és jutott tovább a női kosárlabda Európa Kupában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.