A nagy igyekezettel előadott rágalmazás és kommentálás közepette leginkább idekívánkozó kérdéseket senki nem tette fel. Az egyik: hogyan vált nyilvános adattá, hogy Kövér László megjelent egy védett rendezvényen és miről beszélt? Ki a tégla? A másik: a beszédtől függetlenül felmerülhet-e a gyanú, hogy vannak olyan magyar politikusok itthon és Brüsszelben, akik meg nem engedett kapcsolatot tartanak idegen szolgálatok embereivel, és ha igen, milyen jellegű a kapcsolatuk? Valamint miért fordul elő rendszeresen, hogy egyesek – példának okáért – Brüsszelben feltűnően gyakran Magyarország érdekei ellen szavaznak? Dühükben teszik, mert nem ők alakíthattak kormányt, vagy esetleg felkérésre támadják az Orbán-kabinet lépéseit? Megjegyzendő, az elmúlt tizenegy év alatt kevés olyan törvényjavaslat volt országunkban, amely ne a magyar emberek érdekeit tartotta volna szem előtt, miközben nem állítható, hogy az elmúlt három ciklusban ne lettek volna hibák.

Számomra kevésbé fontos, hogy közéleti szereplők hogyan élik meg politikai érdekeiket és céljaikat. A hatalom megszerzéséért folytatott erőfeszítésbe – sajnálatosan – korunkban egyre több minden elfogadhatóvá vált, a jó ízléstől eltérő módon. Az sem tartozik rám, mivel már elég régóta nem vagyok a szolgálat tagja, hogy vajon történt-e külső beszervezés magyar polgárok sérelmére, vagy az, hogy egyesek jól érzik-e magukat külföldi érdekek kiszolgálása közben. Különben is, ha ilyen eset felmerülne, az elhárítás szakmai kötelessége az ügy felderítése és realizálása, függetlenül attól, hogy a kormányzó párt vagy éppen az ellenzék padsoraiban ülő személyről van-e szó. Ami viszont felettébb zavaró és végtelenül elszomorító, hogy a magyar polgári titkosszolgálat bármelyikében áruló tisztek létezhetnek. Ők ugyanis nem lehetnek pártkatonák, mint volt ilyen időszak a rendszerváltás előtt, hanem szakmájukat végző kiválasztottak, az országot az első vonalban védeni köteles szervezet tagjai. Az operatív munkában nem merülhet föl pártpolitikai szempont. A felderítés – az elhárítás oldaláról nézve – operatív védelem, és nem mérlegelheti a potenciális elkövető beosztását. Már nem a szocializmus évtizedeit éljük, amikor egy politikai szereplő sérthetetlen volt, bár bűncselekményt követett el.

A titkosszolgálatok vezetőinek pedig törvényben biztosított joguk, hogy megtagadják a pártpolitikával összefüggő utasításokat vagy „csak” kéréseket. Ami újabb bizonyíték arra, ha érkezett volna felkérés, akkor sem hajtották volna végre, mert ezúton is felelnek a rájuk bízott operatív állományért és a korrekt szakmai munkáért. Mivel ilyen értelmű kiszivárogtatás nem történt – miközben „lék” van a rendszerben –, ez önmaga bizonyíték arra, hogy az Orbán-kormány nem kérte fel sem a hírszerzést, sem az elhárítást törvénytelen feladatok elvégzésére.

De! A legnagyobb probléma – ami a hazaárulás kategóriája –, hogy ezzel az újabb kreált üggyel a szolgálatok munkája ismét, ha csak időszakosan is, de ellehetetlenült. Hisz most a magyarázkodással, az áruló felderítésével lesznek elfoglalva. Kinek jó ez? Hát persze hogy az ellenérdekű szolgálatoknak, amelyek szinte biztosak lehetnek abban, hogy a magyar elhárítás kisebb intenzitással áll majd támadásaik útjába. Szóval van ennek az ügynek haszonélvezője, de az nyilvánvaló, hogy nem Magyarország biztonsága.

A szerző titkosszolgálati szakértő

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)