Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltként hirtelen rádöbbent, hogy léteznek határon túli magyarok! És ha már vannak, és Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök minden aknamunkája ellenére állampolgársággal, sőt szavazójoggal is bírnak, érdemes lenne közös fotón mutatkozni velük. Mert mit lehet tudni… Hadd lássa ország-világ, neki, a „konzervatívnak” sikerült az, ami balliberális kollégáinak nem igazán: igaz barátként, mosolygós fotón virítani valamely külhoni prominens személyiséggel.
Azonban a határon túli portya, még mielőtt elkezdődhetett volna, már véget is ért. Mindössze a nagybecskereki római katolikus püspök fogadta egy nem sajtónyilvános találkozón, ami mindkét fél súlytalanságáról árulkodott. Erdélyben pedig közfelháborodást váltott ki a hír, hogy az őket számos alkalommal eláruló és ellenük azóta is szemrebbenés nélkül uszító baloldal most, mintha mi sem történt volna, mint egy éhes farkas, bedugná az ajtón az első lábát, aztán a másikat, és így tovább.
Megszokhattuk, a balliberális ellenzék pártjai, mikor éppen érdekükben áll, időről időre kísérleteket tesznek rá, hogy a határon túl is megvessék a lábukat, majd mikor ez nem sikerül, szinte kisfiús csodálkozással és sértődöttséggel veszik tudomásul, hogy „odaát” még mindig jól emlékeznek 2004. december 5-re és az azóta eltelt tizenhét évre, mely alatt cseppet sem csitult a baloldal külhoni magyarok elleni magatartása, és ennek megfelelően nem kérnek belőlük.
Azonban önkritika, saját felelősségük megállapítása, az elhibázott, sőt az időközben teljesen eltűnt nemzetpolitikájukkal való szembenézés helyett könnyebb azt mondani: a külhoni magyarok eladták magukat egy tál lencséért, különféle támogatásokért meg néhány stadionért. Ezzel csak azt érték el, hogy mára elhidegült az ellenzék és a határon túliak kapcsolata. Amíg a balliberális ellenzék pártjai folyamatosan, csípőből, már-már kedvtelve uszítanak a külhoni magyarok ellen, addig a kapcsolatfelvételre és kapcsolattartásra nincs lehetőség. De értelme sincs.
