Más is történt az elmúlt napokban. Az ukránoknak most már papírjuk van arról, hogy az európai fősodor erőlteti a gyorsított csatlakozásukat.

Mindez a következők fényé­ben különösen jelentős. Először is Gahler a fősodor legnépesebb frakciójában, a néppártiban, azon belül pedig a CDU/CSU küldöttségben egyazon padsorban ül a bajor CSU-s Manfred Weberrel, Ursula von der Leyennek pedig párttársa a CDU-ban. Nagyon nehezen képzelhető el, hogy dolgozata ne tükrözné a teljes uniós fősodor véleményét (beleértve a Tisza Pártot és a DK-t is), mint ahogy bizonyára az sem véletlen, hogy az Ukrajna-jelentést Európa legnagyobb pártjának politikusa jegyezheti. 

Másodszor: Németország az EU legnagyobb finanszírozója. Persze az egységes belső piacból gazdasága is bőven profitál, de a dolog azzal kezdődik, hogy előbb be kell fizetnie a német adófizetők pénzét. Ennek megfelelően a németek – más, nettó befizető tagországok politikusaival együtt – eddig szigorú őrei voltak az uniós pénzeknek, mindig azt vizslatva: nincs-e itt vagy ott korrupció? Márpedig 

A korrupciót ostorozó Vaszilij Goloborodko történelemtanárt alakította, aki ugyan nem akart elnök lenni, majd mégis az lett, és belefulladt a korrupcióba. A valós élet pedig lemásolta a filmforgatókönyvet.

Harmadszor pedig ugyanez kissé tágabban: hogyan fogja tudni az EU érvényesíteni ugyanazokat a szempontokat szerelme tárgyával szemben, amelyeket mondjuk az „engedetlen” Magyarország ellenében rutinszerűen alkalmaz politikai furkósbotként? Gahler is felsorol ilyeneket, a korrupció elleni intézkedések mellett az igazságszolgáltatás függetlenségének vagy általában a jogállamiságnak a kérdését. Mi a hetes cikkely szerinti eljárástól a kondicionalitáson át a kötelezettségszegési eljárásig már kívülről fújjuk a teljes brüsszeli zsargont, mint Tasnádi Péter a Btk.-t. Ukrajnának is el kell-e ebben mélyülnie? Mi lesz a kárpátaljai magyarok megnyirbált jogainak a helyreállításával mint csatlakozási követelménnyel? Ezt a magyar kormány és EP-képviselők továbbra is napirenden tartják, de vajon a többiek is? 

Lapunk korábbi német vendégpublicistája, Gunter Weißgerber még az 1990-es években Magyarországon tárgyalt egy Bundestag-küldöttség tagjaként. A német politikusok magyar partnereik tudtára adták, hogy (többek között) akkor támogatják hazánk uniós csatlakozását, ha megnyugtatónak találják az itteni német kisebbség helyzetét.

Ma Ukrajnát a harcokat és a kényszersorozásokat leszámítva is durva közállapotok jellemzik. Zelenszkij uralmát külső és belső kihívások érik. A háború negyedik évében a közvélemény széthúz, az ellenlábasok is egyre hangosabbak. Valaki a minap a rádióban egy diplomatát idézett, aki szerint két Vlagyimir okoz kárt Ukrajnának – Putyin és Zelenszkij. A múlt héten a 2022-es orosz invázió óta az első nagy Zelenszkij-ellenes tüntetésre gyűltek össze az emberek Kijevben, ami óhatatlanul Viktor Janukovics elnök 2014-es megbuktatását idézi fel. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel persze, hogy Victoria Nuland, az igen kártékony amerikai diplomata ezúttal bizonyosan nem osztogatott szendvicseket a Majdanon felvonultaknak, akik különösen a korrupcióellenes hatóságok függetlenségének megnyirbálása ellen tiltakoztak. Zelenszkij hátrálni kényszerült.

De talán középtávon sem ő, a bódult európai politika markecolója a legérdekesebb ebben az egész történetben. Nincs hír arról, lehet-e fogadni a londoni bukmékereknél arra, vajon Putyint nyeli-e el előbb a történelem süllyesztője vagy Zelenszkijt, de ha lehetne, az utóbbi végét tippelnénk korábbinak, pedig az orosz elnök az apja lehetne az ukránnak. 

De könnyen lehet, hogy számításai nem válnak be, így például a jövő évi magyar választások után sem hárul el a számukra kellemetlen „budapesti akadály”. Illetve ne zárjuk ki teljesen azt az eshetőséget sem, hogy előbb-utóbb csak lehull a hályog a szerelem bolondjainak szeméről.