A közelmúltban örvendetesen, a várakozásokon felül pozitívan alakult a magyar–szerb viszony. A történelmi előzmények fényében pedig különösen. Két világháborúban harcoltunk az ellenkező oldalon. Élnek még idős magyarok, akik emlékezhetnek a délvidéki vérengzésekre; igaz, szerb oldalon is, akik a megelőző „hideg napokra”. A vajdasági magyarok miatt is kulcskérdés számunkra, mi történik déli szomszédunknál. Kapcsolataink az olyan vezetőknek is köszönhetően fordultak jóra, mint a sajnálatosan korán elhunyt Pásztor István. A róla elnevezett díjat vehette át tegnap Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb elnök.
A megbékélés szép dolog, de máshonnan azért jönnek a problémák dögivel. Hazánk Szerbia mellett áll, amikor Brüsszel a jóval felkészületlenebb – hogy azt ne mondjuk, a velejükig korrupt – ukránokat akarja elébük sorolni. Itt vannak az oroszellenes amerikai szankciók is. Segítséget ígérünk most a szerbeknek, a Mol szerepvállalása tovább erősíti a két fél partnerségét. De nagy probléma – pedig egész évben lehetett számítani rá –, hogy a NIS szerb energiavállalat finomítója orosz többségi tulajdonban van, így nincs mit csodálkoznunk rajta, hogy elkapta a szankciós fűnyíró. Ellátási zavarokról szólnak már a hírek, noha Dusan Bajatovics, a Szrbijagasz energiavállalat igazgatója tegnap közölte: „Van elegendő tartalékunk, semmiféle hiány nem lesz, ne riogassák az embereket. […] Felelősséggel állíthatom, nem lesz semmiféle kannázás, és nem lesz gázhiány sem, mert több irányból is tudunk vásárolni.” Úgy legyen! Mindenesetre a Tartsd szárazon a puskaport! bölcsességét e helyzetre úgy alkalmazhatnánk: ne add a finomítód idegen tulajdonba…
Vannak az egésznek más fontos tanulságai is. Az egyik, hogy milyen fájdalmasan érintik az ukrajnai háború miatti oroszellenes szankciók Európát; képzelhetjük, hogy ha a magyar piac minimális részt jelent az orosz energiakivitelben, akkor mekkora érvágást jelent nekik a nálunk kisebb Szerbia finomítójának lekapcsolása.
Az energiapiaci összeköttetések a mai világ kulcskérdésévé váltak. Aki lemarad, kimarad, lakosságát pedig ellátásbiztonsági kockázatnak teszi ki. Ez kapcsolódik már a másik fontos tanulsághoz is.
Azt a biztonságot, amelyet Orbán Viktor Donald Trumppal a Fehér Házban tárgyalva elért – az orosz szállítások jóváhagyatásával, a gázbeszerzésben és nukleáris energiában alternatív amerikai források megteremtésével –, csak diplomáciai aprómunkával lehet elérni. Ezt senki nem spórolhatja meg, különösen nem a közepes kelet-közép-európai országok vezetői.
Persze szükségeltetik hozzá, hogy az amerikai elnök tudja az illető nevét (Washingtonban ez sem kis szó; nem vennénk rá mérget, hogy Trump ötnél több uniós vezetőt meg tudna fejből nevezni), illetve a környezetével is élők legyenek a kapcsolatok, hogy a szűrőemberek, a „kapuőrök” is pontosan értsék, miért életbevágó egy kérdés valamely szövetségesnek – igaz, egy ilyen szövetséget sem öt perc alatt lehet felépíteni. Az amerikai és a magyar vezető hó eleji találkozójához jó előjel volt, hogy Trump már szeptemberben megértően beszélt hazánk és Szlovákia vezetékes orosz kitettségéről. A fehér házi találkozón elért eredményt bagatellizálni igyekvő „szakértők” és „megfigyelők” pontosan tudják, hogy nem mondanak igazat – nyilván ez áll érdekükben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!