Roppant érdekes, hogyan szorult háttérbe Brüsszelben az úgynevezett maastrichti kritériumok betartatása, miután a vezető uniós országokkal szinte kivétel nélkül már évekkel ezelőtt elszaladt a ló például éppen az államadósságot tekintve. Mára az euróövezeti átlag a megkívánt 60 helyett a GDP 88 százalékára nőtt, ezen belül (a második negyedéves Eurostat-adatok szerint) a már említett olaszok után a franciáknál 116 százalék, a spanyoloknál 103 százalék, sőt a németeknél is átlépte a határértéket (62 százalék.) Szép nagy lufit fújnak „Európáék”! (Összehasonlításul: a magyar érték 75 százalék.)

Katrin Bennhold, a The New York Times nemrég, tíz év után hazalátogató volt berlini tudósítója három nagy politikai változást figyelt meg ennyi idő elteltével a szülőföldjén, az EU legfontosabb országában. A militarizmustól való félelem visszaszorulását, az eladósodástól való félelem csökkenését, illetve az Alternatíva Németországnak jobboldali, bevándorlásellenes párt előretörését. Ebből az első kettő európai szempontból kifejezetten nyugtalanító, és a harmadik is csak annyiban örvendetes, hogy egyre több német józanodik ki, illetve hull le a szeméről a polkorrekt hályog. Annyiban már nem, hogy az AfD népszerűségének alapja a német politikai berendezkedés, gazdaság és társadalom egyre mélyülő válsága.

Minél jobban belegondolunk az euróbevezetés kérdésébe, annál jobban látszik:

A bolgár euróbevezetést például ugyanúgy nem lehet megérteni annak ismerete nélkül, hogy fizetőeszközüket, a levát már évtizedekkel ezelőtt egy az egyben a nyugatnémet márkához, majd az euróhoz kötötték, ahogy a valahol mókás (hiszen EU-n kívüli országokról van szó) montenegrói, koszovói vagy éppen San Marinó-i euróhasználatnak is megvannak a sajátos okai.

Az érme másik oldala, hogy valóban olyan vonzó-e az a környezet, amelyhez elvárják a csatlakozásunkat? Az euróbevezetés márpedig elvárás, az unióba belépő országok a közös pénz bevezetését is vállalták (kivéve Dániát, amely mentességet szerzett). Más kérdés, hogy az egyes országokra van bízva, mikor érzik magukat ehhez elég fejlettnek. 

De mégis, ki merne „beszólni” Brüsszelből az EU (népességarányosan) egyik legnagyobb befizető országának? Vagy akár feljelenteni az Európai Bíróságon az euróbevezetés elszabotálásáért? Különösen most, a 2026–27-ben sorsdöntő uniós keretköltségvetési viták idején…

Ahogy említettük, a csehek és a lengyelek sem lelkesek, hogy leváltsák a koronát, illetve a zlotyt mint nemzeti fizetőeszközüket. (A nemrég még „bezzeg Romániaként” emlegetett keleti szomszédunk pedig lehet, hogy lelkesedne, de nyolc százalék feletti költségvetési hiánnyal hiába is tenné; nálunk ez az arány 4,9 százalék.) 

Mindenekelőtt akkor lehet majd komolyabban elgondolkodni itthon is az euró bevezetésén, ha ehhez érdemben javul az európai politikai és gazdasági környezet. Nem pedig akkor, amikor az EU vezetése az egyre vészesebben eladósodó nagy uniós tagállamok helyeslése mellett nemzedékekre előre újabb adóssághegyeket termel a háborús készültséggel, valamint Ukrajna folyamatos anyagi kisegítésével, sőt EU-csatlakozásának erőltetésével indokolt hitelfelvételek révén. Nem akkor, amikor Brüsszel korábban ismeretlen eszközzel, lopakodó hatáskörbővítéssel dolgozik az Európai Unió központosításán, föderalizálásán, hogy kimondva-kimondatlanul kész helyzet elé állítsa a renitens, mert szuverenista tagállamokat és politikai erőket az Európai Egyesült Államok létrehozásával. Nem akkor, amikor az Európai Bíróság összetétele is olyan, hogy azzal az uniós fősodor szempontrendszerének feleljen meg.

A Tisza Párt sürgeti a bevezetést, mert szerintük ez az ország érdeke. Valamikor Athénban is azt hitték, pedig akkor még jobb formában volt az Európai Unió. Görögország mára az unió legeladósodottabb és az egyik legszegényebb országává vált azt követően, hogy rárakták egy olyan mókuskerékre, amelyről aztán nem volt leszállás, az ország pedig nem bírta a tempót a nála gyorsabbakkal és erősebbekkel. Erős példa, de a válság miatti megszorítások miatt több mint ötszáz görög lett öngyilkos egy tanulmány szerint. Szófiában a börze szárnyal január eleje óta – a többit pedig majd meglátjuk.