Az attríciós hadviselés alapgondolata az ellenfél élőerejének, haditechnikájának stb. a lassú és módszeres fizikai megsemmisítése. Ezzel szemben a semlegesítés stratégiája nem fizikailag próbálja elpusztítani az ellenség katonai erőforrásait, hanem különféle módszerekkel cselekvésképtelenné téve neutralizálja ezeket. Úgy is mondhatnánk, hogy az előző a struktúrákat célozza meg, az utóbbi pedig a funkciókat. Mindkét stratégia gyökeres-magvas hagyományokra tekint vissza, mind a hadelmélet, mind a praxis terén, és az evolúciójuk mind a mai napig folytatódik.

Hogy mi a két egymásnak feszülő stratégia Achilles-sarka? Az orosz attríciós hadviselés esetében a dolog viszonylag egyszerű. Ameddig a különböző mutatókon mérhető számbeli fölény megmarad, addig az autoriter orosz rendszer tovább fűtheti a kohót. Legalábbis addig, ameddig a haszon–veszteség kalkulus a háború folytatása ellen nem voksol. A probléma, hogy az orosz kalkulust teljesen más számrendszerben végzik, mint mi a saját nyugati kalkulusunkat, ebből következően ajanlatos igen nagy óvatossággal nyúlni hozzá ehhez a kérdéshez.

Mikor a semlegesítés örökfilmként pereg, akkor az gyanúsan hasonlít arra az attríciós stratégiára, amiről már 2023 végén kiderült, hogy Ukrajna számára fenntarthatatlan.

A második, hogy a semlegesítés célja az orosz áttörések megakadályozása lenne. De hol láttunk a háború utóbbi egy-két évében zajos áttöréseket? Az orosz felőrlés ex definitio arról szól, hogy ezek a festői huszárrohamok a háború jelenlegi körülményei között kivitelezhetetlenek. A legtöbb, amit ezen a téren elmondhatunk, hogy az ukrán semlegesítés gazdaságosabban képes tompítani az orosz buldózer tolólapjának az élét.

A harmadik, hogy a semlegesítés lényege az innováció, az adaptáció, a kreativitás és a műveleti agilitás körül forog. Az ipari forradalmat követő hosszabb háborúk visszatérő motívuma a minőségi fegyverkezési verseny. 

Minden stratégiai kultúra kitermeli a saját magára jellemző katonai innovációt. Minden stratégiai kultúra másképp határozza meg az archimédeszi pontot a mennyiség és a minőség között. Ne essünk abba a hibába sem, hogy egyenlőségjelet teszünk a katonai innováció és a katonai hatékonyság között. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy technológiai „fehér elefánt”, mondjuk egy rakétahordozó drónt szállító tengeri robotjármű, nagyobb katonai hatékonysággal rendelkezik, mint ezer darab primitív Shahed drón, amit egyszerre indítanak a célpontok felé.

A negyedik gyenge pontja a semlegesítés stratégiájának az attrícióval szemben, hogy a hatások gyakran ideiglenesek. 

 Az oroszok már a háború elején megsemmisítették szinte a teljes ukrán flottát. Az ukránoknak sikerült igen jelentős sikereket elérniük, és a tenger fenekére küldeni az orosz fekete-tengeri flotta több mint egyharmadát, a többit pedig visszavonulásra kényszerítették. Ha azonban sikerül technológiai választ adni a drónok és a különböző légi eszközök jelentette fenyegetésre, akkor ezek az ideiglenesen semlegesített haditengerészeti egységek bármikor visszatérhetnek Ukrajna kereskedelmi légzőcsövét, illetve a partvidéket veszélyeztetve.

Végezetül lássuk, mennyire bizonyul működőképesnek a semlegesítés stratégiájára épülő, a Zelenszkij által 2024 októberében bemutatott öt pontból álló ukrán győzelmi terv. A rövid válasz erre az, hogy igen-igen korlátozott mértékben. Következzen itt a győzelmi terv öt pontjának az eddigi mérlege:

Ami pedig a terv negyedik és ötödik pontját illeti, az ukrán gazdasági potenciál kiaknázását és a háború utáni biztonsági architektúra kérdését, ezek igen korlátozott relevanciával bírnak itt és most a háború menetére.

A hadászati semlegesítés hiányosságainak a tükrében feltevődik a kérdés, hogy lesz-e a villámháború, az attríció és a semlegesítés után egy negyedik ukrán stratégia? Ahhoz, hogy igény lenne rá, igen kevés kétség fűződik.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa