Jakab mint művészet
Idő kérdése, hogy a jelenség mikor válik önazonossá annak minden hazugságával.
Idő kérdése, hogy a jelenség mikor válik önazonossá annak minden hazugságával.
Azt, hogy Niedermüller Péter problémás ember, már régóta tudjuk. Kijelentései rendre mély nyomokat hagynak bennünk.
A csetlő-botló Medgyessy Péter után Karácsony Gergelynek „segít” Gál J. Zoltán volt kormányszóvivő.
Hosszú évek óta ez az első olyan magyar film, amelynek a gyártásába a producerek saját pénzzel is beszálltak – mondta Kálomista Gábor.
Ezer meg ezer tanácsadó sürög a Vatikánban, saját szájízük szerint magyarázzák a világ eseményeit, hiszen az egyház is emberi szervezet, bűnökkel, tökéletlenséggel, korrupcióval.
Ígérete szerint nem szerződne a jövőben multicégekkel a DK kormányfő-jelöltje. Dobrev Klára felfedezte, jövőre pedig alkalmazná is az Orbán-kormány által 2010 óta következetesen képviselt patrióta gazdaságpolitika elemeit.
Gyurcsány Ferenc elolvasta a Felolvasó című regényt, megnézte az abból készült filmet, majd megállapította, hogy a Jobbik náci, antiszemita párt.
Az „erotikus masszőrként” tevékenykedő hölgy maga osztotta meg az árulkodó képet a közösségi oldalán.
Ha az előválasztás tényleg a „demokrácia ünnepe” – ahogyan azt a hatalomba igyekvő ellenzéki pártok hirdetik –, akkor most magyarázkodhatnak az igyekvők.
Jakab Péter a DK jelöltje mögé áll be a hevesi megyeszékhelyen, ahol pártjának korábbi szóvivője a jelenlegi polgármester.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Forsthoffer Ágnes egy örökpanorámás balatoni villában tengeti a napjait.
Whatever the Brussels Commission president announces today in State of the EU address, the Tisza Party will impose on Hungary tomorrow.
A háború eszkalációs kockázata egyre súlyosbodik, most kell hideg fejjel, józan ésszel gondolkodni és cselekedni – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a tárcavezető.
Párizsban a játékvezető nem hunyt szemet a Barcelona-legenda fiának enyhe mezhúzása felett sem.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A főváros úszik a megoldatlan problémákban.
Egy 16 éves lány az áldozat.
Bevágott egy autós a tömött BKK-járat elé, a vészfékezés pedig nem sok jót tartogatott az állva utazóknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.