Felelőtlen oltogatás
A baloldal – a történelemben nem először – a rossz oldalra állt.
A baloldal – a történelemben nem először – a rossz oldalra állt.
A 2008. március 9-i „szociális népszavazás” eredménye az MSZP–SZDSZ-kormánykoalíció felbomlását okozta.
Eddig folyamatosan a vakcinák ellen lázított Gyurcsány, most meg álságos bejegyzésében oltást követel a neki írogató barátainak – írja Kocsis Máté.
Felelőtlen döntés: a DK várható miniszterelnök-jelöltje a járvány kellős közepén maszk nélkül indult országjárásra.
Íme a leleplezés.
Terítéken a Párbeszéd viselt dolgai.
Szombathelyen Gyurcsányné Dobrev Klárát maga Czeglédy Csaba haramia fogadta egy röpke beszélgetés erejéig.
Budai Gyula szerint az ügyvéd közreműködésével eltűnt pénzek a DK és az MSZP pártkasszájába vándorolhattak.
A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy szerinte milyen módon fizetik meg Czeglédy hallgatásának árát.
A parlamenten kívüli ellenzéki párt is segítette, hogy az ügyvéd újra mentelmi jogot szerezhessen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az iszlamista terrorizmus kérdése napjainkban aktuálisabb, mint valaha.
Kísérletet tesznek a bűz, a mocsok és a közbiztonsági anomáliák felszámolására.
A Rongyos Gárda megfordította az antant terveit az Őrvidéken.
Az ír válogatott szövetségi kapitánya bocsánatért esedezik, és kimondta: már csodára lenne szükségük.
Az eddig megszerzett egy pont alighanem akkor érhet pótselejtezőt, ha kétszer legyőzzük az örményeket.
A kis Ferkó a Markó utcai elemiben kezdte tanulmányait, padtársa a későbbi olimpiai úszóbajnok volt.
Az egyik oldalon sunyi, alantas, a másikon nyílt tervek láthatók.
Az eddig megszerzett egy pont alighanem akkor érhet pótselejtezőt, ha kétszer legyőzzük az örményeket.
Európa harcban áll – mondta uniós évértékelőjének első, egyben kulcsmondatában Ursula von der Leyen.
Az egyik oldalon sunyi, alantas, a másikon nyílt tervek láthatók.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.