Két éve Fekete-Győr András is be akart törni az Országgyűlésbe
Gyurcsány és Dobrev álságos módon azt sugallja, hogy az erőszak a jobb-, illetve a nemzeti oldal sajátja.
Gyurcsány és Dobrev álságos módon azt sugallja, hogy az erőszak a jobb-, illetve a nemzeti oldal sajátja.
Miközben álszent módon a jogállamiságért aggódik, a baloldal nyíltan beszél arról, hogy győzelme esetén felrúgná a demokratikus normákat.
Hadházy miért nem vette a fáradságot, és miért nem nézett utána, alkalmas-e a hozzá hasonló korlátolt személy által küldött felvétel az Orbán-fóbia növelésére?
A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami a kocsmától a templomig terjed.
Alig két nap alatt több mint tizenötezren írták alá a Bayer Zsolt által a baloldal halálkampánya ellen indított petíciót.
Egy italos Gyurcsányban szesztestvérek potenciális szavazata lapul. Szóval Láriferi valójában egy ügyesen fölépített stratégiai alkoholista!
A DK elnöke hazafias, ám európai kormányzást emlegetett, s természetesnek nevezte, hogy vannak vitáink az unióval, amely messze nem tökéletes.
Az ellenzéki hölgykoszorú ismét kedvenc hobbijának szentelte idejét: felháborodott.
Gyurcsány Ferenc a politikai haszonszerzés lehetőségét kereste akkor is, amikor a szeretet nyelvén kezdett beszélni.
Ha valaki nem hinné, hogy akad, akit zavar a budai Vár környékének helyreállítása, az pillantson V. Naszályi Márta közösségi oldalára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Intert erősítő Henrih Mhitarjan visszatérhet a válogatottba, Jegise Melikjan szövetségi kapitány már felvette vele a kapcsolatot.
Az október közepéig tartó gyakorlaton a Magyar Honvédség teljes állománya és szövetséges erők vesznek részt.
Hétfőig közlekedik majd az a szerelvény, amely a jövő hétvégén rendezendő belvárosi bemutató versenyautóit viszi.
A szag volt gyanús.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.