Már megint egy fontos vallomás 2006-ról – ezúttal Kéri Lászlótól

Gyurcsány politikai pályafutása ott és akkor erkölcsi értelemben befejeződött.

2021. 01. 25. 13:30
Kri Lszl
Kéri László visszaemlékezése tanulságos Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már többször írtam arról lapunk nyomtatott változatában és a blogbejegyzéseimben is, hogy szinte soha nem szabad hinnünk a balliberális politikusok, közéleti szereplők, megmondóemberek itt és most érvelésének, melyben vagy a saját elvtársaik politikai lépéseit fényezik ki, vagy a politikai ellenfelüket ekézik.

És azért kell élnünk a folyamatos gyanúperrel a kijelentéseikkel szemben, mert évekkel később elszólják magukat, hogy valójában hazudtak nekünk, a közvéleménynek, hogy megtévesszenek bennünket. S ilyenkor még a szemünkbe is nevethetnek: hát ilyen naivak voltatok, elhittétek, amit akkor mondtunk?

Vagyis parasztvakítást folytatnak, és félrevezetnek bennünket – tegnap, ma, holnap.

Ehhez adalékként itt van a legújabb „elszólás”.

Történt ugyanis, hogy nemrég egy Gulyás Márton nevű baloldali „tüntető” és „mindenes” nevéhez köthető portál (Partizán.hu) meghívta a hajdani Hetes Hetes „sztárjait” egy nosztalgiatalálkozóra, megspékelve Ónódi Györggyel, a műsor akkori producerével.

Nem kétséges, hogy az „érettségi találkozón” időnként valós indulatok jelentek meg, felelevenedtek egymással szembeni haragok, dühök és kibeszéletlenségek. Többek között megkapó volt látni – s itt már a témánál vagyunk –, mennyire nem tudja még ma sem megbocsájtani Hajós Andrásnak a díszes társulat (különösen a színészként és parodistaként kiváló, ám politikailag szélsőségesen elfogult Gálvölgyi János), hogy 2006-ban, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után nem átallotta azt nyilatkozni a Hír TV-ben, hogy Gyurcsánynak mennie kell. Ez számukra még most is maga az árulás, a bűnök bűne, ami soha nem évül el.

És ekkor jött Kéri László politológus kollégám.

Felelevenítette, hogy akkor ő és a felesége (Petschnig Mária Zita közgazdász) „bementek” Gyurcsányhoz, és világossá tették számára, hogy ebben a helyzetben távoznia kellene. Megemlítette még azt is, hogy ekkortól váltak a volt miniszterelnök szemében „nemszeretem” személlyé.

Nos, ezek az utólagos vallomások nagyon bosszantóak. Hiszen hogyan is volt akkor?

2006 őszén kibukott az őszödi beszéd, megtörtént az október 23-i brutális rendőrattak a békés tüntetőkkel szemben, az egész országban tüntetéssorozat kezdődött el, Gyurcsány távozását és előrehozott választásokat követelve. Ezen az őszön azonban a ballib oldal minden politikusa, minden képviselője nevetségesnek minősítette a kormány lemondásának és az előrehozott választásoknak a követelését, s azt hangoztatták, hogy ennek semmilyen politikai alapja sincs, az őszödi beszéd valójában igazságbeszéd volt, a kormány végzi a dolgát, és jól kezeli a válságot.

Kéri László visszaemlékezése tanulságos
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hozzáteszem: ezen az őszön Sólyom László akkori köztársasági elnök sem látta szükségességét a kormány távozásának és az előrehozott választásoknak, nem is tett ezért semmit.

S ami a legszomorúbb, hogy

voltak a jobboldalon is, akik elfogadták, hogy a helyzet megváltoztathatatlan, hiszen Gyurcsányt 2006-ban megválasztották, egy konzervatívnak pedig a legfontosabb a rend, amit bármi áron, de meg kell őrizni.

Ehhez képest, sok évvel az események után, több „vallomás” született arról, hogy a balliberális kormánykoalíció háza táján is többen gondoltak arra, hogy le kellene mondani Gyurcsánynak, mert túlságosan nagy politikai kárt fog okozni az ő következmények nélküli maradása. Többek között Lendvai Ildikó is elmondta ezt, de Horn Gábor, akkori SZDSZ-es politikus is nyilatkozott arról, hogy reális alternatívaként merült fel a balliberális táborban is a miniszterelnök visszalépése és a választások előrehozása.

Sőt, jóval később még Sólyom László is elismerte, hogy tehetett volna többet is a politikai válság megoldásáért, az előrehozott választások megtartásáért, melyek reális opciót jelentettek volna.

De akkor, 2006–2008-ban a ballibek rendületlenül azt szajkózták, hogy szó sem lehet kormánybukásról és előrehozott választásokról, mert azoknak nincs semmilyen jogalapja. És voltak, akik ezt elhitték nekik. Sajnos.

Legyen Kéri László „visszaemlékezése” tanulság számunkra! Hogy azért a

baloldal józanabb része akkor is pontosan tudta, hogy Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása ott és akkor erkölcsi értelemben befejeződött.

Csak akkor voltak szívesek nem tájékoztatni minket erről.

Szólhattak volna előbb is, akkor talán bizonyos közös demokratikus minimumokat együtt tudtunk volna kidolgozni – mindenki jobban járt volna.

Mivel a baloldal 2006-ban nem volt képes a demokratikus normák szerint cselekedni – legalábbis a nyilvánosság előtt –, ezért a politikai abnormalitás vált uralkodóvá, és – hogy saját mondásomat idézzem – Magyarország ott és akkor újra következmények nélküli ország maradt.

Gyurcsány pedig éppen most éli másodvirágzását – a magyar demokrácia nagy szégyenére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.