„A Jobbik alapvetően egy generációs pártként, egy valóban radikális jobboldali mozgalomként indult, mely a MIÉP-pel történő közös indulás 2006-os kudarca után éles fordulatot vett, kifejezetten szélsőséges és antiszemita irányt követett. Paramilitáris egysége, a Magyar Gárda felállításával pedig komolyan kikezdte az alkotmányos rend kereteit is”. Emiatt, emlékeztet Szánthó, a 2009-es EP-választás és a 2010-es országgyűlési bejutást követően az akkori MSZP és a teljes balliberális értelmiségi holdudvar és sajtó a Jobbik bojkottját és „karanténba zárását” követelte, sőt, kérte számon a Fideszen.
Ez a heves, ám valójában képmutató „antirasszista lendület” nemcsak az akkori időszakra vagy Gyöngyösi zsidózása környékén volt irányadó, de később is, hiszen még 2018-ban is arról beszéltek vezető MSZP-s politikusok, de Karácsony Gergely is, hogy a Jobbik a „probléma része” vagy hogy a pártban „továbbra is vannak nácik, csak most nem aktívak”.
A Központ igazgatója szerint a Jobbik és a posztszocialista, illetve magát liberálisnak nevező tábor „egybeérése” mindkét oldal kölcsönös együttműködési készségét feltételező folyamat volt. A Jobbik tévesen azt hitte, hogy „elvörösödés” nélkül benyomulhat középre, a „hivatalosan” antifasiszta balliberális oldal pedig azt, hogy súlyos erkölcsi veszteség nélkül fogja tudni elmagyarázni: a Jobbik tegnap szerinte még „náci” volt, ma már azonban „patyolattiszta demokrata”.
„Korábban ellentétes nevezőn lévő politikai erők taktikai jellegű frigyre lépésére persze számos példát lehet felmutatni. Ami a mostani magyarországi esetben kivételes, az az, hogy a felek úgy tesznek, mintha az előző pár év meg se történt volna. A Jobbik progresszíven változtatja a múltját, és míg egykori ellenfeleik továbbra is szélsőségességgel vádolják a mostani kormánypártokat, aközben a valódi szélsőséget már ott tudják a saját soraikban” – véli Szánthó Miklós.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!