Kiderült, milyen ok húzódik a fürdőkádban mobilozó nyíregyházi kislány tragédiája mögött
Laura esete a jéghegy csúcsa.
Laura esete a jéghegy csúcsa.

A szívbeteg lány élete utolsó hónapjaiban az álmai szerint élt.

A baleset után magára hagyta a sérülteket.

Lapértesülés szerint asszisztense talált rá a színészre.

Az ötvenhat éves énekesnő halálával kapcsolatban jutott eredményre a rendőrség.

Az üzletember élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

A lezuhant helikopter pilótájának nem lett volna szabad felszállnia a felhős időben – áll a jelentésben.

Tálas András hadapród őrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt – írja a Wikipédia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.