Esélyt teremtenek a felzárkózásra
A roma szakkollégisták több területen is kipróbálhatják magukat Miskolcon.
A roma szakkollégisták több területen is kipróbálhatják magukat Miskolcon.
A miniszter szerint az intézmény magas színvonalú képzései megfelelő alapot biztosítanak a leendő szakemberek számára.
A sportcsarnokban péntekenként várják a menekült családokat, akik játszhatnak, sportolhatnak és a wifit is használhatják.
Megújuló energiaforrások, környezettudatos fejlesztések, kompetencialapú képzések várják a hallgatókat.
A Miskolci Egyetemen az alapítványi modell bevezetését az oktatók nem érzik hátránynak, sőt, az új működési rendszer előnyét a kormány béremelése garantálja.
A felvételi tájékoztató anyagok már csak az interneten érhetők el; a felvi.hu honlapon folyamatosan frissülő információkat találhatnak az érdeklődők.
A 153 millió forintos keretösszegből kutatási munkákat, gyakornoki programokat és külföldi ösztöndíjakat támogatnak.
Fontos, hogy művelt, nyelveket beszélő szakemberek vezessék az országot, az intézményeket. Abban, hogy így legyen, fontos szerep jut a nemzetköziesítésnek.
A projektpedagógiát száz éve dolgozták ki az Egyesült Államokban a szakképzés számára, azután terjedt el a közoktatásban – közölte Horváth Zita.
A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár bejelentése szerint a lehetőséggel szeptembertől élhetnek a képzésben résztvevők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jobbról akart előzni, de közben rosszul mérte fel a belső sávban lévő autó távolságát - nagy árat fizetett érte.
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
A siker később továbbjutást ért a németeknek.
Az épület szerkezete nem biztonságos, emiatt kellett bezárni.
Megjelent az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentése.
A magyar kormány Brüsszel akaratával szemben a magyar családok és a hazai vállalkozások oldalán áll.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
Megjelent az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentése.
A magyar kormány Brüsszel akaratával szemben a magyar családok és a hazai vállalkozások oldalán áll.
A botrányt rögtön egy másik is követte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.