A modellváltás után elkészült az egyetem intézményfejlesztési terve, ami 2024-ig tartalmazza a fejlesztés irányait az oktatás, a kutatás, az európai uniós célokhoz való hozzájárulás, illetve az intézményirányítás területein.
– A fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a kuratórium által aláírt hatéves finanszírozási szerződés értelmében az egyetem éves állami támogatása két és félszeresére nőtt – emelte ki Horváth Zita, aki szerint ez még nagyobb teljesítményre és minőségibb munkára sarkallja az intézményt. Ennek is köszönhető, hogy stabil a költségvetés, amit már 2021 decemberében elfogadott a kuratórium, így átfogó béremelést tudnak megvalósítani márciusban, amikor visszamenőleg is megkapják a munkatársak a különbözetet – hangsúlyozta.
Jó hír, hogy a Miskolci Egyetem is azon tizenegy felsőoktatási intézmény között van, ahol a jövőben létrehoznak egy tudományos és innovációs parkot (science park). Ezért három olyan fő kutatási területet jelöltek ki, amelyekre jelentős igény van Északkelet-Magyarországon: anyagtudomány, logisztika és fenntartható erőforrás-gazdálkodás. Horváth Zita kifejtette: eszközfejlesztés és laborfejlesztés valósul meg a kompetencia-központok létrehozásával, ahol úgynevezett igényvezérelt kutatásokat – akár a Ferencz Orsolya miniszteri biztos által koordinált űranyagkutatás témakörében – végeznek majd cégektől érkező megbízás vagy a velük közös pályázat formájában. – Ezek célja a széles körű publikáció, saját oltalom vagy szabadalom megszerzése, de a hallgatók számára gyakorlati hely is lehet, ösztönözve az egyetemet körülvevő cégeket arra, hogy az innen kikerülő diplomásokat munkaerőként foglalkoztassák – tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!