Leszavazták az ujgurok helyzetének napirendre vételét
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy augusztus végi jelentést vitattak volna meg.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy augusztus végi jelentést vitattak volna meg.
Az amerikai törvények megsértését kockáztatják a Hszincsiangban működő vállalatok.
A Disney Mulan című játékfilmje újabb bojkottal néz szembe, mert a stúdió a film elkésztésében vállalt szerepéért egyebek mellett Hszincsiangnak is köszönetet mondott, annak a kínai régiónak, amelynek hatóságait az etnikai kisebbségek elnyomásával vádoljá
Peking az elmúlt években több száz millió dollárt költött születésszabályozásra a Hszincsiang Autonóm Területen
Elhíztak a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen fogságban élő Przsevalszkij-lovak.
A Hszincsiang-Ujgur kínai autonóm terület adminisztratív vezetése szigorúbban ellenőrzi az információáramlást, nagy mennyiségben adatokat töröl, dokumentumokat semmisít meg azóta, hogy a The New York Times című amerikai lapban novemberben megjelent egy tö
Kína tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai képviselőház helyi idő szerint kedden megszavazta a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő ujgur nemzetiség emberi jogaival kapcsolatos törvénytervezetet.
Kína vízumkorlátozásokkal sújtaná az amerikai tisztségviselőket és törvényhozókat abban az esetben, ha az amerikai kongresszus elfogad egy Hszincsianggal kapcsolatos törvényt – írta Twitter oldalán kedden Hu Hszi-csin, a Global Times kínai pártlap főszerk
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A DK politikusa családon belüli erőszakkal vádolta meg az egykori miniszterelnök-jelöltjüket, aki nagyot akart mondani Dobrev Klára szerelmi életéről.
A hadköteles férfiak sehol sincsenek biztonságban.
Az NGO-kifizetési adatbázisok alapján a Pride szervezőit komoly pénzekkel támogatta Brüsszel, amely mintegy utasította a szervezeteket a rendezvény megtartására.
A cukkini könnyen megromlik, ha nem megfelelően tároljuk – de egy kis odafigyeléssel sokkal tovább friss maradhat, és az ízét is megőrzi.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
Meg kell-e védenie magát Magyarországnak az iszlamista Nyugattal szemben?
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
Markó Béla a napokban Magyar Péterék gyér érdeklődés mellett zajló táborában tűnt fel.
A Vörösök egyelőre nem készülnek újabb ajánlattal a Newcastle svéd csatáráért.
Zuckerberg szerint ezt az erőt az emberek kezébe kell adni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.