Továbbra is egyértelmű a szakértők véleménye a telefonok korlátozásával kapcsolatban
Komoly felelősség hárul a fiatalok szüleire.
Komoly felelősség hárul a fiatalok szüleire.

A lakosság segítségét kérik.

Az iskolakezdés talán legsarkalatosabb és legfontosabb pontja a táska.

Az Iskolatáska című dalt mindenki hallotta már legalább százszor. Kiderült: Bergendy István blődnek tartotta.

Az anyaország nem hagyja magára a külhoni magyar közösségeket; a Rákóczi Szövetség szeptemberben több mint 9000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiákot köszönt ösztöndíjjal és iskolatáskával – olvasható a szervezet által szombaton az MTI-hez eljuttatott közl
Ezerkétszáz rászoruló család gyermekének ad tanszerekkel megtöltött iskolatáskát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Csodacsoport Alapítvánnyal közösen szervezett gyűjtés eredményeként.
Az alsó tagozatosoknak legfeljebb két-három kilós táskát szabad cipelniük – figyelmeztet egy gerincsebész.

Ez lesz az első tanév, amikor egyetlen tanulónak sem kell már fizetnie a kiadványokért.

A megfelelő iskolatáska kiválasztása azért fontos, hogy ne alakuljon ki gerincbetegség. A jó hátitáska ergonomikus és jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Az ukrán–magyar határszakaszon 6302 ember lépett be Magyarországra pénteken – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t szombaton.

A Tisza Párt önkéntesei erőszakkal léptek fel a köztévé riporterével szemben.

Az űrből is látszott – a miniszterelnök képes összeállítást közölt a Békemenetről.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Az orosz elnök különmegbízottja Amerikában tárgyal.

A kétszeres magyar gólkirály igyekezett kivágni magát szorult helyzetéből.

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.

Donald Trump and Viktor Orban have always stood by each other.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.