Meglepő titok derült ki Bergendy Istvánról

Az Iskolatáska című dalt mindenki hallotta már legalább százszor. Kiderült: Bergendy István blődnek tartotta.

Forrás: BORSONLINE.HU2020. 12. 15. 19:44
null
Bergendy István szerezte a Süsü zenéjét Fotó: MTI/Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A hatvanas években felemás helyzetben voltunk. Igaz, show nélkül, de azt játszottuk, amit ma a Hungária: rock and rollt, szólóénekesekkel, Zalatnayval, Komárral, Mátéval, de akkor még senkinek sem kellett ez a zene” – emlékezett egy 1982-es interjúban Bergendy István.

Bergendy István szerezte a Süsü zenéjét is
Fotó: MTI/Mohai Balázs

„Háromévi külföldi szereplés után világslágereket játszottunk, saját feldolgozásban. Mást csináltunk, mint az itthoniak, a fúvósok is új színt hoztak a zenénkbe. Hirtelen közkedveltek lettünk. Latzin Norbert billentyűs, Debreceni Csaba dobos és Demjén Ferenc basszusgitáros-énekes belépésével pedig nőtt a népszerűségünk.

Lassan bekerültünk az élvonalba, ami fura módon a leszálló ág kezdetét is jelentette.

Elkészítettük ugyanis az első hazai dupla nagylemezt, a huszonnégy dalos Hétfőt, amelyről minden más, értékesebb kompozíciót lesöpört az Iskolatáska című szerzeményünk. Sajnos, a közönségnek csak ez a könnyűzenei blődli kellett, hiába próbáltunk mást is csinálni. Furcsa ellentmondásba kerültünk, a zenekarban zavar támadt, megindult az erjedés. A Hétfőből a jó, értékesebb kompozíciók nem kaptak levegőt az Iskolatáska mellett, és ezt a szakmabeliek is tudták.”

Hajdú Sándor írta amúgy az Iskolatáska dallamát, egy 2002-es tévéinterjúban azt mondta, nem gondolta, hogy ekkora sláger lesz. „Úgy éreztem, hogy egy ilyen kis vacakkal is lehet valamit kezdeni. És erre kiderült, hogy egy csomó szerző később utánozni próbálta azt, hogy hogy lehet egy ilyen egyszerű dallamból mégis ennyit kihozni.”

Természetes, hogy egy zenekaron belül megjelenik többféle vélemény, náluk sem volt ez másképp.

„Amikor Demjén hozzánk került, szakmailag és emberileg is bíztam a hosszú távú közös munkában. A Bergendy az ő szólóénekesi alkatára épült. Elhatároztuk, hogy kicsit takarékra tesszük magunkat 'operettből', bizonyítani akartuk, tudunk mást is. Ekkor csináltunk egy dzsesszrock lemezt. Szerettük ezt a muzsikát, és végső összetűzésünk is emiatt volt Demjénnel, aki nem akart dzsesszt játszani, szemben például Debreceni Csabával. Közben az MHV exkluzív szerződést kötött velünk, és az volt a kérése, hogy mivel szerintük Demjén el van nyomva a zenekarban, csináljon egy szólólemezt. A Fújom a dalt megjelenésekor már nem is voltunk együtt, holott közösen csináltuk a lemezt” – emlékezett Bergendy István.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.