Lapozó: Alattomos trükkel próbálják leplezni az infláció hatását az olasz termelők
Újraindul az LMBTQ-csoportok jogvédelmi harca Olaszországban.
Újraindul az LMBTQ-csoportok jogvédelmi harca Olaszországban.

A svédországi Borlänge város iszlám szövetsége ingatlant vásárolna a helyi önkormányzattól, amelyen mecsetet építene a hívek számára.
Az áldozat több éve végzett misszionárius tevékenységet, amikor 2016 elején a szélsőségesek elhurcolták.
Hollandiában elfogták az Ahrár as-Sám nevű szíriai iszlamista lázadócsoport feltételezett volt parancsnokát egy menekültszálláson – közölte a holland ügyészség pénteken.
Körülbelül húszezren menekültek az erőszak elől Nigéria északnyugati részéről a szomszédos Nigerbe április óta – számolt be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Márton Gréta szerint nem terhet, inkább plusz lökést ad a mieinknek, hogy komoly a tét. Tabea Schmid szeretne szoros meccset kicsikarni.

Tegye próbára galaktikus tudását ezzel az űrkalandos Star Wars-kvízzel, ahol csak a valódi rajongók jutnak el az utolsó kérdésig!

Vörösmartyra elsősorban a Szózat szerzőjeként emlékezünk, pedig rendkívül sokrétű és sokoldalú alkotó volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.