Orbán Viktor: Mi egy békepárt vagyunk!
Vannak háborús pártok, mint a Tisza, meg a DK.
Vannak háborús pártok, mint a Tisza, meg a DK.
A Liverpool klasszisa közösségi oldalán jelezte, hogy megérkezett, és készen áll arra, hogy az irányításával bentmaradjon a válogatott a Nemzetek Ligája elitosztályában.
Már landolt Ferihegyen a repülőgép, amellyel hazautazott a Skócia elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett játékos.
Az LMBTQ közösség értelmezésében az L betű nem a lovat szimbolizálja, hanem a leszbikusokat.
Húsz éve nem termett idehaza olyan kevés alma és körte, mint az idén, Európa más országaiban jobb a helyzet.
Az osztrák bajnokság legjobbjának megválasztott 19 éves klasszis támogatja a belföldi turizmust.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője szerint a Budapesti Digitális Polgári Kör egyik legfontosabb feladata, hogy a csoporton keresztül mindenki képviselete megvalósulhasson.
A finnek óriási meglepezésre kiütötték az egyik nagy esélyes csapatot, a szerbeket. Csakhogy már nem játszhatnak Finnországban, hiába voltak ők az egyik társrendezők.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.