Jézus és a Beatles
A Beatles kiadott magából mindent, ami benne volt. Sőt talán még többet is.
A Beatles kiadott magából mindent, ami benne volt. Sőt talán még többet is.

Húsvét hétfőn is nehezen aludtak el a lányok. Persze a meseolvasás és az éneklés mindig segít.

Megrendítő volt a virágvasárnapi ünnep!
Mégsem kell törölnie a Netflix internetes médiaszolgáltatónak a kínálatából a Jézust homoszexuálisként ábrázoló filmet, a brazil legfelsőbb bíróság ugyanis felülírta a múlt héten hozott bírósági döntést.

A katolikus egyházfő a gyermekkori keresztelést tanácsolta a családoknak a Sixtus-kápolnában mondott beszédében.

Mi, idehaza tartjuk magunkat rendületlenül. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik, igaz, maradiságunkért kapunk is a „művelt” Nyugattól.

Nemcsak Jézusnak, de már a húsvéti feltámadás ünneplőinek is – hogy ünnepelhessenek – végig kell járniuk a maguk kálváriáját.
Nagypéntek csendjében az a legfontosabb, hogy belássuk: emberi élet csak Isten erőterében lehetséges – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.