Jézus és a Beatles

A Beatles kiadott magából mindent, ami benne volt. Sőt talán még többet is.

Hegyi Zoltán
2020. 04. 15. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elég nagy forgalmat bonyolít le egy kép a neten, Mel Gibson rendező látható rajta, amint A passió forgatási szüneté­ben instruálja a főszereplőt, James Caviezelt. Gibson civilben, a színész jelmezben és sminkben, ami esetünkben azt jelenti, hogy tetőtől talpig véres. Mert Gibson nem viccelt, a kalapács­ütések, a korbács suhogása a néző agyáig hatoltak, erre (is) mondta II. János Pál, hogy „így történt”. A fotóhoz a következő szöveget társították: Amikor panaszkodsz Jézusnak, hogy most nehéz időszakon mész keresztül.

A nagyhét értelmezése, a felfogására tett újabb kísérlet egy világi ember, mondhatnánk, egy laikus számára komoly próbatétel még ezen „nehéz időszak” nélkül is, hát még most. Mondjuk, idő volt rá, amennyiben az ember csatlakozott Piroskához és a nagyihoz, rádöbbent, hogy ezúttal tényleg ­nichst ugribugri, Rómába csak a harangok mentek el, és maradt szépen a fenekén. Személyes csendességre tehát kiváló alkalom kínálkozott. Amiből kijöhetett az is, hogy bár a nagyhét látszólag szomorú, letaglózó események láncolata, a virágvasárnapi ünnepléstől kezdődően totális lejtmenet, azért ez nem így van. Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán Jézus a bárány, és elveszi a világ bűneit. Aztán Isten igazságérzetből fakadó haragja a legnagyobb áldozat árán elpárolog, és az ember megváltódik. A feltámadással ne is bíbelődjünk sokat, akkor sem fognánk fel, ha ezer évig élnénk.

Innen következik a hit. Elégedjünk meg a húsvéti köszöntéssel. Krisztus feltámadt! A helyes válasz: Valóban feltámadt. Ja, és a látszattal ellentétben a húsvét nem olyan, mint a világvége, ami rendre elmarad, holott lenne rá igény. A húsvét idén sem maradt el, csak egy kicsit másként éltük meg. Egy kicsit másként éltünk.

Ezen a nagyhéten egyébként volt torlódás rendesen. Hetvenöt éves lett volna Janis Joplin. Elképzeltem, ahogy dél után már nem engedik be a Tescóba, a saját érdekében. A költészet napján nemcsak József Attila született, hanem Márai Sándor is, éppen százhúsz éve. Márai bitang jó író volt, a stílus megtestesülése, a Zendülők például cocteauibb Cocteaunál, a Szindbád hazamegy maga a csoda, de a Naplók mindent visznek. Talán azért, mert egy szemérmes férfi őszinte kitárulkozása az intimitás megőrzésével.

Még azt is érezni a sorok között, amikor egy kicsit több volt az esti bor a megszokottnál, és nincs kecmec, mindenki megkapja a magáét. És ötven évvel ezelőtt oszlott fel a Beatles. Már amennyiben feltétlenül meg kell határozni egy időpontot, mert lassú, hosszadalmas agónia volt ez. Persze ha hosszúnak lehet nevezni olyasvalaminek egy részét, ami összesen tartott nagyjából nyolc évig, és a végén a szereplők alig töltötték be a harmincat. Ami annak tükrében, hogy milyen hatást gyakoroltak a világra, mégiscsak meghökkentő. De ugorjunk még előbbre az időben és vissza egy kicsit ennek az írásnak az elejére, a kapcsolódások szokásos bűvöletében.

1966. március 4., interjú John Lennonnal, a londoni Evening Standardban. Ekkor hangzik el az azóta számtalanszor idézett bon mot, mely szerint „már most népszerűbbek vagyunk, mint Jézus”. Amire aztán sokan kibiztosították a revolverüket és Beatles-lemezeket is égettek, nem éppen a keresztényi szeretet jegyében. Holott ugyanebben a beszélgetésben Lennon mondott ennél jóval meredekebbeket is, például hogy a kereszténység el fog tűnni. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy hisz Istenben, de ahogyan az lenni szokott, ezzel már senki nem törődött. Isten persze, akinek kitűnő humorérzékét módomban áll nap mint nap érzékelni, legalább akkorát nevetett ezen az egészen, mint Nietzsche szintén híressé vált aranyköpésén. Hiszen tudta, hogy Lennon, aki nem éppen a legnagyobb jómódban nőtt fel a Mersey partján, elég nehezen dolgozza fel mindazt, ami hirtelenjében rászakadt, és amikor kétségbeesett anyák azt sikítják oda neki, hogy csak érintse meg a gyerekeiket, attól talán újra járni fognak, legszívesebben elfutna, sírna és kiürítené a zsebeit – mindezt egyszerre.

Na de vissza a véghez, ami természetesen kezdet is volt egyben, hiszen ugye ha bezáródik egy ajtó, kinyílik egy másik, de minimum egy ablak. 1970 áprilisában végleg véget értek a hatvanas évek. A kaliforniai altamonti rockfesztivál és a Szelíd motorosok után a Beatles feloszlása lezárta azt a korszakot, aminek a zenekar a jelképévé vált. Veszekedések, pénzügyi problémák, utalgatások jelezték, hogy nagy a baj, aztán Lennon – legalábbis a saját visszaemlékezése szerint – kijelentette: a bandának vége, kiszállok. A Beatles kiadott magából mindent, ami benne volt. Sőt talán még többet is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.