Kilátások a szankciók árnyékában
Palkovics Imre szerint való igaz a megállapítás, miszerint veszélyzónába kerültünk.
Palkovics Imre szerint való igaz a megállapítás, miszerint veszélyzónába kerültünk.

A további béremelés orvosolja az áremelkedést, az áfacsökkentés még rövid távon sem segítene.

A jobboldali kormányzás minden társadalmi csoportban jövedelememelkedést hozott. Mára az is világossá vált, a baloldal megszüntetné a családok kedvezményeit.

A húszszázalékos minimálbér és bérminimum emelés nem káros, de nélkülözhetetlen a segítség a kis cégeknek.

A helyesen értelmezett gondoskodáspolitika segít, hálót akar adni, és nem halért sorban álló, kiszolgáltatott tömegeket akar kreálni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője videójában elmagyarázta, mi a különbség a két politikai oldal között.

Tragikus végkifejlet.

Előállította a rendőrség a férfit, aki azt üzente a Békemenet résztvevőjének: „Széttaposom az arcodat”.

Az összesített számok rácáfolnak Magyar Péter állítására.

A Kreml szóvivője ismét elmondta, nem helyes az orosz–amerikai csúcstalálkozó lemondásáról beszélni pusztán amiatt, hogy a találkozó időpontjáról nem volt egyértelmű megállapodás.

Erre nem számított senki.

„Amikor a győzelem és a jókedv kéz a kézben jár.”

Vagy megveszi a céget. Manapság bármi lehet. És annak az ellentéte.

Az Arsenal megoldotta a feladatát, hazai pályán 1-0-ra nyert a Crystal Palace ellen.

Több ezer statisztára, jelmezre volt szükség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.