Trükkök százai: Gyurcsány módszerével vezetik a fővárost
Elkészült a jelentés, Karácsony Gergelyék ennek nem fognak örülni.
Elkészült a jelentés, Karácsony Gergelyék ennek nem fognak örülni.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely és Magyar Péter megegyeztek.
Két témát járt körbe a Rapid délelőtti adásában Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Bálint Botond, a Pestisrácok.hu munkatársa.
A kábítószerek népszerűsítése helyett zéró toleranciára van szükség a fővárosban is – hangsúlyozta a Fidesz budapesti vezetője.
A főváros nem kompenzálja a bevételkiesést, amit a tiltással okoz, ráadásul most sem figyel az idősekre.
Jövőre a megelőzésre költi a főváros a korábban drogfogyasztást ösztönző programokra fordított pénzt.
Az ígéret szép szó, kár, hogy a főpolgármester ezt sem tartotta be.
Miközben súlyos lakhatási válság van Budapesten, a főváros vagyonkezelője hatalmas telkek, volt iskolaépületek és kastélyok eladásával foglalkozik.
Szentkirályi Alexandra: Nevetséges „eredmény”: 140 ezer bérlakásból csupán 25-öt sikerült a főpolgármesternek a bérlakásprogramba vonni.
A Fidesz budapesti elnöke elmondta, a fővárosiak számíthatnak a Fidesz-KDNP-re.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Brüsszel háborúpárti politikája mára teljesen elszakadt a valóságtól, miközben Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.