Halálos karambol történt Derecske és Sáránd között, képeken az összetört jármű
A mentők mindent megtettek, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.
A mentők mindent megtettek, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.
Nem zárható ki, hogy a tüzet a kályhából kipattanó szikra okozta, azonban a tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárására vizsgálat indul.
A tűzoltók megfékezték a lángokat, de a férfi nem tudott időben kijutni a családi házból.
A házban egy matrac égett korábban.
A tűzhelyen felejtett étel miatt gyulladt ki a lakás.
Budapest környékén történt.
Egy héten belül már a második nagyobb tűzesethez mentek ki a debreceni tűzoltók.
Nem ez az első halálos tűzeset a hétvégén.
Hasznos tanácsokat adott a katasztrófavédelem.
A tűzoltók hamar a helyszínre értek, de az idős nő életét már nem tudták megmenteni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mutatjuk, hogy mely telefonszámokról várható a Tisza Párt elnökének hívása.
Az elemző szerint Ursula von der Leyenék a saját háborújuknak tekintik az ukrán konfliktust, ezért ellehetetlenítenék Orbán Viktor béketörekvéseit.
Igazi családi élményt kínál a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Lázár János reagált a Tisza Párt elnökének nevetséges kijelentésére.
Vitát kezdeményeznek az Európai Parlamentben.
Volodimir Zelenszkij nyilatkozatára reagált Szijjártó Péter.
Az amerikai elnök nem hiszi, hogy Ukrajna győzhet.
A Davis-kupa nyolcas döntőjébe bejutott csapatok kapitányai nagy bejelentést tettek.
Komoly udvari karriert futott be, de életébe került a méregkeverés.
A honvédelmi miniszter Horvátországba utazott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.