Elismerték, a Fehér Ház segített megfogalmazni azokat a kérdéseket, amelyeket a műsorvezető feltett az elnöknek
Jill Biden korábbi sajtótitkára elmondta, hogy az előre megküldött kérdések már régóta bevett taktika Biden csapatában.
Jill Biden korábbi sajtótitkára elmondta, hogy az előre megküldött kérdések már régóta bevett taktika Biden csapatában.
A fővárosi közmeghallgatás érdeklődés hiányában kilenc perc alatt véget ért.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy Facebook-videóban szólította meg a baloldali politikusokat a Városházával kapcsolatos, egyre súlyosabb ügyben.
Szembesítő kérdések a globalista pénzügyi ikonnak, amik kimaradtak a HVG-s PR-interjúból.
Láthatóan ideges, hadarva beszél, nyelve egyszer-egyszer megbicsaklik, hangja elcsuklik.
Egy olvasó megírta, miről kellene minden fórumon kérdezgetni a hatalomra spekuláló ellenzéket.
Szívesen látjuk Ausztria budapesti nagykövetségének a válaszait is.
Egyre több kérdés merül fel az európai közös vakcinabeszerzéssel kapcsolatban.
Azon túl, hogy vajon milyen hajszín passzol, számos kérdés az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatos.
Kovács Zoltán azokra a tényekre szerette volna felhívni a figyelmet, amelyeket oly előszeretettel hagynak figyelmen kívül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk „ékköve”, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.