Kiss-Rigó László elárulta, mennyi esélyt lát Erdő Péter pápává választására
A szeged–csanádi püspök szerint Ferenc pápa küldetésének érezte a béke előmozdítását.
A szeged–csanádi püspök szerint Ferenc pápa küldetésének érezte a béke előmozdítását.
A biztonságpolitikát és a kereszténységet helyezik a fókuszba.
A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségén mutatták be Jolanta Sosnowska Krisztus hadvezére című kötetét.
Megtartották a „Lépj át a határaidon!” elnevezésű projekt zárórendezvényét Szegeden, melyen részt vett Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár.
A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat vasárnap Kiss-Rigó László püspök adta át Szegeden.
Kormányzati támogatással felújították a kiszombori körtemplomot, a magyarországi román kori építészet egyik kiváló alkotását.
Kiss-Rigó László szerint a húsvét ünnepének a lényege nem az, ami ilyenkor a templomban történik.
Kiss-Rigó László: nem feltétlenül baj, hogy a hívek még húsvétvasárnap sem tudnak misére menni.
Az elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
A püspök lelki és erkölcsi útravalókat is megfogalmazott, mint mondta, nemcsak a Washingtonban és környékén élő magyaroknak, hanem az összmagyarságnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.