„Elájultam a gyönyörűségtől, hogy ugyanott adhatok koncertet, ahol a Syrius, az LGT vagy a Skorpió”
A magyar pop- és rocktörténelem aranykorát idézik meg a Retro Tabán koncertsorozaton.
A magyar pop- és rocktörténelem aranykorát idézik meg a Retro Tabán koncertsorozaton.

A zsűri a harmadik helyre hozta ki Balázs Fecóékat a dalok versenyében, holott több visszaemlékező szerint meg is nyerhették volna.

Balázs Fecó a szó nagybetűs értelmében Művész volt, aki emléket és nyomot hagyott a nemzet emlékezetében – fogalmazott Semjén Zsolt a temetésen.

Húsz nappal életének utolsó színpadi fellépése után engedett a hívó szónak: és „hazafelé” csatlakozott Radics Béla és Som Lajos égi csapatához. Fecó! A dalaid velünk maradnak. Jó utat!

Balázs Fecó: „Hála a Jóistennek, időnként a mi dalainkhoz nyúlnak a maiak is, ez pedig visszajelzés annak a kornak, hogy életben maradt az örökségünk.”

Deák Bill Gyula, a Lord, Kowalsky meg a Vega és a Road is színpadra lép szombaton a 33. Sitkei Rockfesztiválon – közölték az MTI-vel a szervezők.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

Folytatódik a háborúellenes nagygyűlés-sorozat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

A Liverpool magyar futballistája szerint a nehéz idők erősebbé teszik.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.