Amikor vége az utolsó dalnak is

Húsz nappal életének utolsó színpadi fellépése után engedett a hívó szónak: és „hazafelé” csatlakozott Radics Béla és Som Lajos égi csapatához. Fecó! A dalaid velünk maradnak. Jó utat!

Bekövetkezett az, amire az utolsó néhány napban csak nagyon félve, balsejtelmeinket minduntalan elhessegetve mertünk gondolni. Hiszen mi, egykori tinirajongók úgy hittük, hogy ők, ifjúkorunk bálványai nem csupán lelkünkben, de fizikai valójukban is halhatatlanok.

Budai Ifjúsági Park, 1968, Neoton-koncert. A nézőtér fölé magasodó rideg betonszínpadon egy hosszú hajú, vékony fiatalember küzd egy nagydarab, barna faborítású hangszerrel, ujjai villámsebesen száguldanak föl s alá a fekete-fehér billentyűkön. Sivít, dübörög a Hammond.

Aztán a monstrum óvatosan az előlapjára dől, a srác két kezére támaszkodva, mintegy kézenállós tartásban – lábait a levegőben Som Lajos fogja – folytatja a bűvölést. Üvölt a nézőtér. Majd jön a bemutatás: Hölgyeim és uraim, az orgonánál Balázs Fecó!

Négy esztendővel később a Kisstadionban szorongunk, vigasztalanul és véget nem érőn zuhog az eső. Ugyan kit érdekel, amikor a vasfüggöny mögött végre feldübörög a világhírű angol rockcsapat, a Free? De egyeseknek talán fontosabb, hogy vendégzenekara egy frissen alakult magyar, nem szokványos elnevezésű brigád: a Taurus ex–T: 25-75-82. A négy fiatalember igencsak kitesz magáért: Brunner Győző könyörtelen csapásokat mér a dobbőrökre, Som Lajos hófehér, szó szerint bőrig ázott fellépőruháján áttetszik rózsaszín bőre, ujjai végéről időnként elindul egy-egy csepp, hogy a négy vaskos gitárhúr valamelyikén landoljon. Radics Béla fogaival pengetett virtuóz szólója után a szája sarkából kiserkedt vért törölgeti a kezével. Balázs Fecó Hammondja ezúttal szelídre vált: „Befalazott engem a sűrű, sűrű csönd / Könnyek között rejtem arcomat /Anyám lenn a földben földdé változott / Így talán boldogabb.” A nézőtéren síri csend. Hogy aztán templomi hangulatban, tízezer torokból törjenek fel a rockhimnusz sorai: „Anyám, anyám, ébredj, és vigasztalj engem…”

A zeneszerző-billentyűs, az érzékeny lelkű szövegíró és a közönség egymásra talált.

És a pálya meredeken ível felfelé. Tomboló siker, amikor első saját formációjával, a Korállal színpadra lép a Budai Ifipark május elsejei szezonnyitóján. Aztán a sitkei jótékonysági akciók, és szólóban folytatja, egy szál szintetizátorral. Mintha egy komplett szimfonikus nagyzenekar hangzása töltené be a teret. Gyógyír a szívnek és a léleknek. Évszakok, Gyertyák a téren, Érints meg, A csönd éve… megannyi líra, harmónia, érzelem. És „Amit még nem mondhattam el”.

Jöttek a hírek a betegségről, de az akarat, az életigenlés, a család szeretete mindent legyőz. Az égiek úgy döntöttek, hogy Balázs Fecónak van még dolga itt a Földön. És lett is: újjászületés. Évfordulós Korál-koncertek, életmű-előadói estek egyedül vagy épp zenekarral. Mindegy. A dal ugyanaz marad.

Fotó: Török János

2020. november 7. A dátum adja magát, a koncertprojekt elnevezése RockForradalom. De ez már nem is forradalom, valóságos háború – a Covid ellen. A koncert léte az utolsó pillanatig kétséges, ám az égiek úgy akarták, hogy legyen. És lett is.

Akkor még nem sejtettük, hogy Balázs Fecónak, a Neoton, a Taurus és a Korál előadóművészének ez a búcsúja. Búcsúja a színpadtól és a közönségtől, amelyért élt és oly sokat dolgozott.

Annak ellenére, hogy már küzdött a betegséggel, szokásos precizitásával, energikusan állta a hangpróbát, majd a vállalt műsorblokkot. Amelyet ott, az előadás „hevében” meg is toldott két tétellel. Radics Bélára emlékeztünk. Színpadon a Tűzkerék xT, a Hammond orgonánál Balázs Fecó. A Kőfalak leomlanak, A lány, akire szerelemmel nézhetek, Anyám, vigasztalj engem, Amit nem mondhattam el és a Zöld csillag. A Radics Béla Emléktársaság ünnepélyesen örökös tiszteletbeli tagjának fogadta. Függöny.

Húsz nappal életének utolsó színpadi fellépése után engedett a hívó szónak: és „hazafelé” csatlakozott Radics Béla és Som Lajos égi csapatához.

„Amikor vége az utolsó dalnak is,

Az utolsó hang is szétfoszlott már,

Magányos tárgyak az elhagyott színpadon,

Fölborult székek és konok homály.

Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt,

Ki mondja meg, a dalaimból mennyi marad?”

Fecó! A dalaid velünk maradnak. Jó utat hazafelé!

A képeket Balázs Fecó utolsó, november hetedikei koncertjén készítette Török János.