Varsó sokat kockáztatott Ukrajnáért, de keveset kapott cserébe, Tusk pofára esett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lengyelország az ukrajnai háború egyik legnagyobb európai támogatója volt, mégis viszonylag szerény összegre számíthat az Európai Békekeretből. Bár Varsó tankokat és fegyvereket adott át, több mint egymillió menekültet fogadott be, valamint kulcsszerepet vállalt a nyugati segítség célba juttatásában, a várt politikai és pénzügyi előnyök azonban egyelőre nem látszanak. Egyre nehezebb megmondani, mit nyert Lengyelország a jelentős áldozatvállalással.

2026. 06. 10. 6:38
Varsó sokat kockáztatott Ukrajnáért, de keveset kapott cserébe Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Varsó már akkor tankokat adott át saját készleteiből, amikor a többi európai ország még a vállalásairól vitatkozott
Varsó már akkor tankokat adott át saját készleteiből, amikor a többi európai ország még a vállalásairól vitatkozott Fotó: AFP

Lengyelország gyakran háttérbe szorult a meghatározó diplomáciai egyeztetéseken, ez pedig az uniós pozíciók eloszlásában is jól látszik. Lengyelország jelenleg mindössze öt EU-nagyköveti tisztséget tölt be, Franciaország és Németország ezzel szemben egyaránt több mint húsz ilyen poszttal rendelkezik. A brüsszeli lap szerint 

minden kormány kötelessége megmutatni, milyen előnyökkel jártak az általa meghozott döntések, Lengyelország esetében azonban erre egyre nehezebb világos választ adni.

Bár Varsó jelentős erőforrásokat mozgósított és kockázatokat vállalt, ennek pénzügyi és politikai haszna egyelőre nem igazán látszik.

Ukrán menekültek milliói maradhatnak hosszú távon Európában
Ukrán menekültek milliói maradhatnak hosszú távon Európában Fotó: AFP

A háború után is ukránok milliói maradhatnak Európában

Lapunk májusban arról is beszámolt, hogy az ENSZ szerint még a háború után is ukránok milliói maradhatnak Európában, mert sokan már beilleszkedtek és nem akarnak visszatérni

Ez hosszú távon komoly terhet jelenthet az uniós országoknak. 

A jelentés szerint ráadásul az ukrán menekültek nagy része a végzettségüknél alacsonyabb beosztásban dolgozik kevesebb fizetésért, ami hosszú távon társadalmi és munkaerőpiaci feszültségeket okozhat. Az ENSZ arra is figyelmeztetett, hogy a jelenlegi védelem megszüntetése migrációs káoszt indíthat el Európában. Írtunk arról is, hogy Európa több országában egyre súlyosabb problémák merülnek fel az ukrán menekültekkel kapcsolatban. Lengyelországban vandalizmus miatt tartóztattak le fiatalokat, míg Németország a munkakerülést és a segélyek túlzott igénybevételét kritizálja. 

Érdekesség, hogy Németországban az ukrán menekültek 563 eurót kapnak, ami körülbelül 100 euróval több a többi menedékkérő támogatásánál.

Az osztrák és német társadalomban is egyre többen kritizálják az ukránokat. A Magyar Nemzet korábban arról is beszámolt, hogy az Európai Unió meghosszabbította az ukrán állampolgároknak nyújtott ideiglenes védelmet. Ez azt jelenti, hogy az érintettek 2027-ig jogosultak munkára, oktatásra, egészségügyi ellátásra és szociális juttatásokra az EU területén – menekültügyi eljárás nélkül.

Borítókép: Donald Tusk és Volodimir Zelenszkij (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.