A Retro Tabán visszahozza a magyar pop- és rocktörténelem aranykorát
Örök slágerekre bulizhatunk.
Örök slágerekre bulizhatunk.
A V’Moto Rock mellett belehallgatunk a Korál demófelvételébe, amikor még Vikidál Gyula volt az énekese.
A tavaly megjelent Bajnok & Zefi 40 című lemez anyaga mellett negyven esztendő rockklasszikusai harsannak fel a Mobilmánia karácsonyi nagykoncertjén.
Az idei év díjazottjai, Kónya Imre és Bogyay Katalin tegnap vehették át elismerésüket Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél rendezett díjátadón.
Negyven éve rendezték a könnyűzenészek szakszervezetének első koncertjét az óbudai Hajógyári-szigeten.
Balázs Fecó klasszikus zene iránti vonzódása viszonylag korán megmutatkozott, ám ez igazából a jubileumi dupla CD-jén látszik kiteljesedni.
Az Artisjus-díjas énekesnő előadása az év eddigi legmeghatóbb produkciója volt.
A szimfonikus hangszereléssel feldíszített rockos hangzású dalokat felemelő érzés hallgatni.
Radics Béla (1982), Som Lajos (2017) és Balázs Fecó (2020) után 2021. február 18-án elment Brunner Győző, az eredeti, klasszikus felállású Taurus utolsó mohikánja is.
Az esemény a Duna Televízióban 19 óra 35 perctől kétórás show-műsorban látható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érdemes lesz minden autósnak navigációs alkalmazást használni az optimális útvonal megtervezéséhez.
A Tisza Párt elnökét nem véletlenül becézik a közéletben poloskának.
Az ellenzék csak a választókat átverve tudna választást nyerni.
Vajon mire költené a Tisza a brutális adóemelésükből származó bevételeket, ha nem az oktatásra és egészségügyre?
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
A woke-ideológia minden társadalmi területre beférkőzött Németországban.
A külügyminiszter szerint Brüsszel és a nyugat-európai politikusok hosszú távra berendezkedtek a háborús logikára, miközben az európai polgárok pénzét Ukrajnában akarják elégetni.
Előzetes digitális képzettség nélkül is elvégezhető.
Remek helykihasználást és lágy hibrid hajtást kínál a Frontera, de vajon mit spóroltak ki belőle? Teszt.
Nem mindennapi eset történt a napokban az M0-s autópálya pihenőjében Szigetszentmiklósnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.