Hétfőtől nem kell maszk és védettségi igazolvány
A kormány a járványügyi korlátozások kivezetéséről hozott döntést.
A kormány a járványügyi korlátozások kivezetéséről hozott döntést.

Hatmillió-háromszázkilencvenkétezer a beoltott, négyezer-négyszázkilencvennyolc az új fertőzött, és elhunyt nyolcvannyolc beteg.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 833 416 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 121 138 főre emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 17 521-re emelkedett, az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza.

A második oltást több mint 5,5 millióan, a harmadikat pedig már 725 ezren vették fel.

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.

A beoltottak száma 5 681 559 fő, közülük 5 500 369 fő már a második oltását is megkapta.

A hétvégén összesen hárman hunytak el, a gyógyultak száma azonban folyamatosan nő.

Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható.

A harmadik hullám csúcsához képest már hetven százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma – ez derül ki az egymillió főre vetített adatok összehasonlításából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fenntartható és hatékony megoldások.

A járandóság még karácsony előtt megérkezik.

A Magyar Péter által emlegetett rendszerváltó hangulat elkerülte Békés vármegyét.

Nem szabad elfogadni a baloldal ajánlatát.

Sokan már most a választási ígéretek megszegését emlegetik.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

Tovább növelte előnyét a német patrióta párt a CDU–CSU-val szemben, miközben a koalíciós partner szociáldemokraták támogatottsága zuhan, a politikusok rangsorában pedig a 18. helyre esett vissza Friedrich Merz kancellár.

Bár Béla újraházasodott, az volt az utolsó kívánsága, hogy az első felesége mellé temessék el.

A helyi közösségekkel is együtt kell működnie a beruházónak.

A carbon tax would be imposed on households.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.