Több mint tizennégyezer új esetet igazoltak Romániában
Az új esetekkel 1 318 367-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma.
Az új esetekkel 1 318 367-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a járvány negyedik hulláma kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert.
Újabb hivatalos adatsor igazolja, hogy sikeres volt a magyar válságkezelés.
A járványhelyzet romlásával drasztikus lépésre kényszerül és az oltásra buzdít a görög kormány.
A törvénytervezet szerzője Laurence Vanceunebrock, Macron pártjának, az LREM-nek a tagja.
A delta variáns terjed, 629 új fertőzöttet igazoltak.
Mindenkit arra biztatnak, hogy vegye fel a vakcinát, a járvány mostani hullámában előnyt jelent, hogy a többség már be van oltva.
Van, ahol 25 percet kell várni, míg kapcsolják a nemzeti egészségügyi szolgáltatót.
A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, 804 ezren már a harmadik oltást is felvették.
Közösen éltük át a történelem egy jelentős eseményét, de vajon mennyit tudunk róla valójában?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A cél, hogy egy mozgássérült kislány is be tudja járni a világot.
A költségektől függ, milyen értékű nászajándékot illik vinni az ifjú párnak.
Egy milliárd utazás történt a MÁV, a Volán és a HÉV járművein tavaly és soha annyi bérletet nem adtak el, mint 2024-ben – jelentette be Vitályos Eszter.
A Poétikon e heti adásának vendégei Schmöltz Margit és Cs. Szabó Sándor voltak, akikkel és legújabb, történelmi regényeikről, a nomád népek szokásairól, valamint a tatárjárásról beszélgetett a műsorvezető, Viola Szandra.
A svájci külügyminisztérium teljes körű kivizsgálást követel.
Szabályt sért, aki nem figyel a járműve tisztaságára.
elsősorban a magas keresetűek dolgoznak illegálisan, mert számukra különösen kifizetődő a csalás.
Elég volt! Meddig tűrjük még?
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
A büntetőintézkedések 150 tankerre is vonatkoznak.
A politológus rendszerint a Fidesz bukását jelezte előre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.