Februártól oltási kötelezettség vár az osztrák nagykorúakra
A tervezett büntetés mértéke az egymillió forintnak megfelelő eurót is meghaladhatja.
A tervezett büntetés mértéke az egymillió forintnak megfelelő eurót is meghaladhatja.

A miniszterelnök támogatottsága is csökkenő tendenciát mutat a felmérések szerint.

A hatóságok lezárták a fertőzött személy lakóépületét és munkahelyét, több mint kétezer Covid-tesztet végeztek.

Magyarországon az intenzív osztályokon döntő többségben oltatlanok fekszenek.

Nógrád megyében 60 százalékos az átoltottság, Sóshartyánban pedig 70 százalék fölötti.

Baloldali sajtóorgánumok Kásler Miklós szavait rosszul értelmezve vontak le következtetéseket a negyedik hullámról.

Az egy nap alatt azonosított Covid-fertőződések száma december 21. óta most először nem érte el a százezret.

Az emberi erőforrások minisztere interjúban beszélt a negyedik oltásról, a gyógyszerellátásról, valamint a szociális szféra támogatásáról.

Azt intézkedést azért hozták meg a hatóságok, hogy növeljék a beoltottak arányát.

Karl Lauterbach úgy látja: az omikron egész biztosan nem az utolsó koronavírus-variáns.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.