Rengeteg balesettel kezdődik a csütörtök, intenzív a forgalom Budapest környékén
A tűzoltóknak több esetben is be kellett avatkozniuk.
A tűzoltóknak több esetben is be kellett avatkozniuk.

Kakucsnál történt a baleset.

Forgalmi és közlekedési információk szombat reggel.

Helyzetjelentés az utakról szerda reggel.

Helyzetjelentés az utakról vasárnap reggel.

Helyzetjelentés az utakról csütörtök reggel.

Rossz hír az arrafelé közlekedőknek.

Helyzetjelentés az utakról hétfőn délelőtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Egyetlen mérkőzést rendeznek a Premier League 2025-ös Boxing Day-játéknapján.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.