Brüsszeli korrupciós botrány: sokkolta az aktivistát, hogy miért nem kaphatta meg a Szaharov-díjat
A brüsszeli korrupció az emberi jogi elismerésbe is beleszólt.
A brüsszeli korrupció az emberi jogi elismerésbe is beleszólt.

A jobboldali ellenzék nyomására a szocialista kormány végül közölte, hogy már több mint tízezer illegális bevándorlót osztottak szét a spanyol autonóm közösségek között, hogy így tehermentesítsék a kanári-szigeteki befogadórendszert.

„Folyton csörög a telefonom” – fogalmazott egy férfi, aki ohiói otthonában fogadja be tucatszám a nyugat-afrikai országból érkezőket.

Pier Antonio Panzeri kétszázezer eurót, Mauritánia pedig csak egy kétnapos konferenciát nyert az üzletből.

Egyetlen nagyhatalom se fog önszántából elvonulni saját érdekszférájából, csak akkor, ha onnan kiszorítják.

Ötvenhét ember veszhetett a tengerbe szerdán, amikor Mauritánia partjainál elsüllyedt egy Gambiából útnak indult hajó, fedélzetén mintegy 150 kivándorlóval – közölte az ENSZ migrációval foglalkozó ügynöksége.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.