A piros lámpánál vesztette el az eszméletét egy 75 éves sofőr
Éppen arra járó szabadnapos mentősök mentették meg a bajba került férfi életét Kapuváron.
Éppen arra járó szabadnapos mentősök mentették meg a bajba került férfi életét Kapuváron.

Mindent elkövettek, de Baumann Péter életét sajnos már nem tudták megmenteni.

Az egyedi igényekre szabott járművel az év minden napján, különleges helyzetekben segíthetik az életmentést.

Ha van önben egy csepp emberség, akkor elnézést kér a mentősöktől! – írta bejegyzésében a politikus.
Az első hullámban csaknem négyszáz orvost, ápolót, mentőst segítettek ingyenes átmeneti lakáshoz.

Életjeleket véltek felfedezni a romok alatt Bejrútban a mentők csütörtökön, egy hónappal a hatalmas robbanás után – adta hírül a NNA libanoni hírügynökség.
A férfi a kihallgatásán azt mondta: annyira ittas volt, hogy nem emlékszik semmire.

Az ügyészség vizsgálata több eredményt hozhat, akár meg is szüntethetik az eljárást.

Üzenjük a most rabosított mentőknek: veletek vagyunk. Üzenjük az őket rabosítóknak, ezentúl menjenek ők Csenyétére.

Két ittas fiatal mentősök járműveit rongálta meg Budapest belvárosában az elmúlt hétvégén. A kerületi ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította, a bíróság pedig 450 000 forint pénzbüntetésre ítélte őket – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy ilyen meccs előtt könnyű félrecsúszni, de a lányok pontosan azt mondták, amit mindannyian gondolunk.

Menczer Tamás rendesen kiosztotta a baloldali lap munkatársát.

Egyre kevesebben kíváncsiak a kormányfő nyomában loholó Tisza-vezérre.

A magyaroknak komolyan kell venniük a helyzetet, levonni a következtetéseket, és megőrizni Magyarország szuverenitását.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lewis Hamilton ismét kiesett az első szakaszban, a búcsúzó Cunoda Juki rég nem látott eredményt ért el.

At the Kecskemet stop of the anti-war roadshow, Hungary's Prime Minister answered questions from the audience and spoke extensively about the need to preserve peace.

A keleti rangadó után a nyíregyházi vezetőedző a kiállítás miatt is értetlenkedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.