Zuzana Caputová kinevezte a pozsonyi kormány három új miniszterét
A szlovák kormánykoalíció válsága ezzel nyugvópontra jutott.
A szlovák kormánykoalíció válsága ezzel nyugvópontra jutott.

Letetették az esküt az ötödik Orbán-kormány miniszterei.

Érzi, hogy valami nincsen rendben, tudja, hogy nincsen számára visszaút. Nehéz az árulók sorsa.

Titkos ügynök, Frontex-vezető, a belügyminiszter bizalmasa – egy megrögzött, többszörösen visszaeső bűnözőt ítéltek el.

A kancellária minisztereim nem csak a legközelebbi munkatársaim voltak, hanem a barátaim ma is – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Orbán Viktor.
Hatnapos ülést tart mától az Országgyűlés.
Nyilvánosságra hozták hétfőn az új, átmeneti osztrák kormány tagjainak nevét, akiket Brigitte Bierlein ideiglenes osztrák kancellár kért fel a minisztériumok ideiglenes irányítására. Az új kormánytagok még hétfőn letették az esküt Alexander Van der Bellen
Megalakította kormányát vasárnap Macky Sall újonnan megválasztott szenegáli elnök.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.