Márki-Zay, az áruló, avagy az árok sara

Érzi, hogy valami nincsen rendben, tudja, hogy nincsen számára visszaút. Nehéz az árulók sorsa.

Fotó: MTI

Az árulókat mindig megvetették. Megvetették a sajátjaik és megvetették a szolgálataikat igénybe vevők is, amint azt A drégelypalánki varga című magyar népballada is megénekli, amelynek „hősét” Ali, a budai pasa árulásáért annyi arannyal jutalmazta, amennyi a bőrébe fért.

Ma is vannak árulók közöttünk: korábbi jobboldali miniszterek, államtitkárok, parlamenti képviselők, volt jegybankelnök, KSH-elnök, akadémiai elnök, magát jobboldali, keresztény családapaként eladni kívánó polgármester. Közös tulajdonságuk a jellemgyengeséggel együtt járó kapzsiság és/vagy hiúság. Régebben, amikor a fekete még fekete volt, a fehér pedig fehér, Drégelyvár ostroma vagy Hegedűs hadnagy egri ténykedése idején az ilyeneket kivégezték. Manapság az árulókat már nem fenyegeti ez a veszély. És ők ahelyett, hogy a fal mellett meglapulva járnának, árulásukkal büszkén kérkedve demokráciáról, európaiságról, jogállamiságról és egyéb hasonló maszlagokról hadoválnak, és az árulást morális felsőbbrendűségként kommunikálják. Habár kivégzések nincsenek, az árulók társadalmi megítélése nem sokat változott. Erről tanúskodik a Závech Research és az Idea Intézet közös közvélemény-kutatása, amely szerint a miniszterelnökjelölt-jelöltek közül a két áruló – Márki-Zay Péter és Pálinkás József – támogatottsága az ellenzéki szavazók körében öt százalék alatti. Ha ehhez hozzávesszük a kormánypárti szavazók körében minden valószínűség szerint nullaszázalékos támogatottságukat, akkor azt mondhatjuk, hogy a magyar népesség egy-két százaléka választaná őket. Vagyis nem túl népszerűek – ahogyan az árulók általában. Támogatottságuk a statisztikai hibahatár alatti.

Márki-Zay Péter érzi, hogy valami nincsen rendben. Az Azonnali.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy ő „kirakatkonzervatív”. Arra a kérdésre, hogy mekkora a szava az ellenzéken belül, így válaszolt: „Semmi szavam nincsen. Javaslataim vannak, de ezeket a pártok ritkán szokták megfogadni.” A hatpárti ellenzék közös programjáról pedig így nyilatkozott: „A közös program kisebb részét elméleti, nagyobb részét gyakorlati okból helytelenítem.” Azt is elmondta, hogy a programalkotásba őt nem vonták be, és a végén még azt is elpanaszolta, hogy „nagyon rossz érzés” Vadai Ágnessel és Szabó Tímeával egy szövetségben lenni.

Hát igen, nehéz az árulók sorsa. Úgy járnak, mint a Csáklány Tiborból Tiberiu Ciaclanná változott erdőigazgató, Wass Albert Ember az országút szélén című regényében: „Elnyelte a sár. Az árok sara, amelyik két utca között húzódott végig, a magyarok és a románok utcája között, és elnyelt minden hulladékot, erről is, arról is.”

Márki-Zay tudja, hogy nincsen számára visszaút. Még alkudozik az árulásért járó fizetségen, mint a drégelypalánki varga. Megüzente az interjúban, hogy árulásáért az oktatási vagy a szociális tárcára tart igényt. Közben azonban – egyfajta új Gémesi Györgyként – az általa elárultak és új szövetségesei megvetésétől egyaránt sújtva, menthetetlenül sodródik az árok felé, amely elnyel minden hulladékot innen is, onnan is.

A szerző közgazdász, politológus

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: MTI)