Megszűnik Ungár Péter hírportálja, az Azonnali.hu
A Media1.hu-nak sikerült elérnie a portál tulajdonosait, és a megszűnés körülményeiről kérdezték őket.
A Media1.hu-nak sikerült elérnie a portál tulajdonosait, és a megszűnés körülményeiről kérdezték őket.

Érzi, hogy valami nincsen rendben, tudja, hogy nincsen számára visszaút. Nehéz az árulók sorsa.

Megy ám az ellenzéki választók hülyítése…

A gyermek nem ökobomba, hanem a jövő záloga!

A balliberálissá váló Jobbik markáns pártból érdemi mondanivaló nélküli párt lett.

A milliárdos politikus támogatásával nyomtatott újság jelenhet meg Győrben, és más eszközökkel is segítik a balliberális jelölt, az MSZP helyi elnökének kampányát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ne dőljünk be a meséknek – figyelmeztet a miniszterelnök.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.