BKK: rövidített útvonalon jár vasárnap délelőtt a 4-es metró
Vasárnap éjféltől, délig.
Vasárnap éjféltől, délig.
Négy járat is érintett.
A VEKE javaslata szerint a Mórcz Zsigmond körtérről indulnának a járatok.
Mutatjuk, hol kell különösen vigyázni a maguk alá piszkító, agresszív kábítószeresekkel.
Egymásba hajtott két személykocsi a XI. kerületben, a járművek pedig akadályozzák a forgalmat.
Jobb később, mint soha?
Drogra gyűjtött.
Szóváltásból kórház és fegyház.
Lezárták az újbudai Szent Margit Gimnázium környékét, hamarosan megkezdik a tűzszerészek a Ménesi utcában talált 250 kilogrammos, amerikai gyártmányú légibomba hatástalanítását.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a robbanótest hétfőn került elő a Szent Margit Gimnázium területén zajló építkezés során.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Már csak az elnöki parancs hiányzik.
Unexpected support arrives for Hungary's prime minister.
Magyar Péter a baloldalon próbálja becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat.
Varga Ádám triplázott a racicei kontinenstornán, ez már a harmadik magyar aranyérem volt szombaton délután.
Az Egyesült Államok alelnöke egy baloldali közösségi oldalon kritizálta a kiskorúakon végzett transznemű kezeléseket.
Csikós Zsóka az utolsó métereken esélyt sem adott ellenfeleinek, tökéletes versenyzéssel nyert aranyérmet.
Varga Ádám triplázott a racicei kontinenstornán, ez már a harmadik magyar aranyérem volt szombaton délután.
Az Egyesült Államok alelnöke egy baloldali közösségi oldalon kritizálta a kiskorúakon végzett transznemű kezeléseket.
Csikós Zsóka az utolsó métereken esélyt sem adott ellenfeleinek, tökéletes versenyzéssel nyert aranyérmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.